Szegedről indultam az emlékpark felé,
Szívem egyre gyorsabban vert,
Árpád vezért lássam, alig vártam.

Fényt terveztem oda,
Ahol nagyobb fényt láttam.
Árpád szobor előtt főt hajtottam.
Tiszteletem Árpád vezérnek megadtam,
Láthattam e szent helyet, boldog voltam.

Itt vagy a szívemben,
a szépet nem feledem,
a boldogságom Te vagy nekem!
A csodát, mit tőled kaptam, féltőn őrzöm,
hisz ez az én örömöm!
Templomi csendben érted imádkozom,
tiszta szívvel hozzád vágyakozom!
Őrzöm az illatod, mint rózsa a szirmaiban lévő illatot,
őrzöm a mosolyod, mely feledhetetlen,
és mindig magával ragad engemet!

Talán minden eldöntetett,
mikor a lélek beköltözött,
és választottunk születést,
nem kényszert, s nem büntetést.

Őseink szavát hordozzuk,
álmainkban újra hozzuk,
tudásuk ott él szívünkben,
vérünkben és a hitünkben.

A lélek célja nem titok,
minden érzés benne lobog,
vágyban, fényben, fájdalomban,
nyugalomban, viharokban.

Az éj csöndjén túl, hol nincsen szó,
álmok közt jár egy hajó,
lelkem evez benne hangtalan,
és kérdés visszhangzik számtalan.

Sorsunk vajon el van döntve,
életünknek minden perce,
kész tervekkel születtünk,
tervezett a küzdelmünk?

Amikor a nyári szabadság közeleg,
A hét utolsó napja szinte rád nevet.
Az óra is gyorsabban halad,
Indulhatsz, vár rád a sok kaland.
A kettő hetet ügyesen használd ki,
Pihenjél, töltődjél, a hámból rúgjál ki.
Munkádat felejtsed, nevess és dalolj,
Erdőben sétálj, a csend lelkedbe hatol.
A vén fát öleld át, madár dalát hallgasd,

   Valóban angyal voltam, vagy csak vágyaimban s álmaimban kóboroltam?

   Két szemed az élet, ez a két parányi tükör, amelyben a világ visszfénye megpihen. E két mély kút, mely nem csak a szeretet és érzelmek tükre, hanem a lélek rejtett ösvényeinek térképe is. Mint két ősi csillag, amelyek csendesen őrködnek a végtelen éjszakában, úgy figyelnek ők is, kutatva az idő múló árnyait és a pillanat törékeny szépségét.

Lelkem csendes, békés, mély álomban ringott,
mikor eljött ő: sötét szárnyú, gonosz lény,
nem angyal, de démon - véremből kortyintott,
surrant, mint egy tolvaj, és frászt hozva belém.

   A délutáni csúcsidőben a lánynak sikerült egy üres helyre leülnie, elővette telefonját, végigpörgette az üzeneteit.

Elmentél Szegedre, szólított a régi ház.
Jó osztálytárs, hű barát.
Elmentél gyermekeid után,
Hogy a szeretet tovább éljen velük ezután.

Sok kis emlék, ami ölel bennetek,
Melengeti, őrzi szívetek.
Házat, amit magad építettél,
Körbeveszi a természet, jó barát, s hű kutyád.

Júliusi nap
a tikkasztó hőségben
szomjazik a föld

Beborult az ég
mennydörgés és jégeső
lehűlt levegő

Szakad az eső
júliusi viharok
hűvös az idő

Fáradt napsütés
borús felhős nappalok
fázós július

Július van most
lesz még forró napsütés
hőségből elég

2025. július 9.

TM

tükör előtt Böske
illegeti magát
úgy véli, üdvöske
s csodálja alkatát

ruhája rafinált
egy kissé borzadály
a párja felkiált:
úristen, papagáj!

2025. július 9.

   Az élet, ez a csodálatos, mégis néha szeszélyes utazás, nem más, mint egy hatalmas, díszes színház. Minden egyes hajnal egy új felvonás kezdetét jelzi, ahol a függöny lassú emelkedésével belépünk a színpadra. Mi vagyunk a szereplők, akik megkapjuk a forgatókönyvünket, bár sokszor a soraink csak a pillanat hevében születnek meg.