Csak egy kicsit szeress,
de ne legyen vége soha.
Csak egy kicsit szeress,
míg élek, hozzám
ne légy mostoha.
Csak egy kicsit szeress,
mint az anyaföld az esőcseppet,
ne ejtsen szemem több
könnycseppet.
Csak egy kicsit szeress,
mint méhecske a virág nektárját,
melyből méz lesz,
s élvezzük csodáját.

Állok a kapuban, indulnék, de nem tudom hova,
a letaposott járdán borízű tegnapok tűnnek tova.
Bugyog az istentelen, ezerszer becsapott idő,
balra vár a semmi, jobbra egy elhagyott temető.
Talán menni kéne, csak úgy, bele a világba,
csak előre, és sose nézni ezentúl hátra.
Vagy keressek valahol egy ócska menedéket,

Szeretetben, békességben gazdag áldott ünnepeket kívánok mindenkinek szeretettel!

A karácsony öröme,
ajándékok özöne.
Csillog az emberek szeme,
látszik a boldogság benne.
Hit, remény és szeretet
legyen mindig veletek.
Világítanak a karácsonyi fények,
szikráznak a hópihék az éjben.
Hit, remény és szeretet
töltse be a szíveket.
Karácsonyfák feldíszítve,
mindenkinek örömére.

Sziasztok Erőskék!

Karácsonyig már nem sok idő van, dolgozom is, így nem valószínű, hogy újabb versem kerülne az oldalra.
De...
Nagyon-nagyon boldog ünnepeket szeretnék kívánni mindenkinek, meghitt, békés karácsonyt,
és ami a legfontosabb, jó egészséget.

Vigyázzatok magatokra, írjatok sokat!
Virtuális ölelésem küldöm!

Hófehérbe öltözött a táj,
jégcsapokon szellő muzsikál,
kémény az égre füstöt ereget,
házakban őrzik a nyári meleget.

Terített asztalnál a család,
a gyerekek kérdezgetik az anyát,
meddig kell várni, hol az ajándék,
nem kell az étel, ha vár a sok játék.

Volt,
hogy azt hittem, mindennek vége,
volt,
amikor úgy éreztem, nem bírom
tovább,
semminek nincs értelme.
Volt,
hogy csalódtam benne,
abban, akiben bíztam ennyire.
Volt,
hogy azt hittem, legyőz a betegség,
nincs tovább, nincs ma emberség!
Volt,
hogy úgy éreztem, feladom,
de az életemhez bizony

Karácsonyt várva
a szívem kitárva.
Kondul a harang,
giling-galang,
misére hív szeretettel,
s én már
a templomban vagyok Istennel!
Templomi csendben imámat suttogom,
szeretteimért imádkozom.
Tömjén füst száll légben,
oly jó megpihenni ebben a csendben.
Szemem könnyektől ázik,
testem a hidegben fázik,

Megbántam már, amit tettem,
Gyarló vétkem eltemettem.
Szertefoszlott romlott álmok,
Én már mindent másképp látok.

Fölnézek a magas égre,
Rám köszöne csillag fénye,
Üdvösségem útján járok,
Ahol vagyok, jó helyt állok.

Lelkem nyugodt, szívem tele,
Elrepülnék mostan vele, de
Várnék még egy jó pár évet,
Leélném én az egészet.

Búsan ül a lányka egy szőke part kövén,
Könnyeit hullatja, de nem fárad el szegény.
A nyárfa rezge levele meghallja zokogását,
S megkérdezi rezzenve a szomorú bús leánykát.

Bús leány, szép leány, miért keseregsz te?
Úgy zokogsz, úgy sírsz, a szívem szakad bele.
Feledd el bánatod, nézd a szőke partot,
Mennyi tarka virág szemed elé tárul.

Hiszen te itt állsz mellettem,
Szeretet a neved.
Ősi fegyelmed figyelmet diktál,
Parfümöd üvegcséjére gravírozva
Ganna csendje.

Az én ajándékom, mit neked visszaadhatok!
Elmerülve, de nem elveszve e csendben 
Érzem jóságod illatát.

Egykor vitézi karddal szereztem magamnak nemes vadat,
törtem falat, s barikádokat,
most a piacra járok, ha
kell ebédre egy finom falat.
Egykor tűz voltam, ha lángot
kellett szívekben gyújtani,
most a hamu közt turkálok,
hogy szikrát leljek
fázós estén begyújtani.
Egykor utat törtem
a járatlanok közt magam,

Nyitott tenyerében apró,
nem szól, úgy kéreget,
még látni szemeiben
a reményt és meleget.

Tán megnyílnak a szívek,
közeleg a karácsony,
látják, hogy a hideg szél
átfúj a vékony kabáton.

Összegyűlt egy kis apró,
lassan elballagott,
a közeli boltban érte
kiflit és kakaót kapott.

Hol ünnepelnek a katonák,
vajon hol karácsonyoznak,
finom ünnepi vacsorát,
ajándékot kapnak?

Pihennek a fegyverek,
vagy akkor is dörögnek,
tankok és rakéták
éjszaka dübörögnek?

Jön-e angyal a mennyből,
ki azt mondja elég,
vagy a világ egy része
akkor is elég?

Jöjj kicsi Jézus! Itt a Karácsony!
Hargita hegyén ünneplő szánkód
templomok várják. Hozzad az álmot:
falatka ételt, tenyérnyi ruhát.

Oltárod őrként vigyázzon reánk.
Gyúljon a gyertya fenyők tetején.
Pásztoros jászol az istállócska,
szegényes meleg: szamárka s tehén.

Oly sokat vártam,
annyira kívántam,
hogy újra rám találj,
hogy engem várj,
hogy megölelhesselek,
hogy felhőtlenül veled lehessek!

Oly sokat vártam,
annyira kívántam,
hogy boldog legyél,
hogy szeressél,
hogy szerethesselek,
hogy végre a Te mindened legyek!

Mikor a gondolat találkozik a lehetetlennel,
a vágyad tombolva toporzékol,
és te nem hiszed el,
hogy megtörténhet veled,
a lehetetlent nyújtja az élet neked.
Hihetetlen, de élni kell vele,
mert többször nem lesz lehetőség rá már eleve.
A lehetőséget meg kell ragadni,
nem kell megtagadni,
oly jó hagyni magad elragadtatni,