"Legyen majális minden egy napod!"
Rózsabimbó viruljon kalapon.

Rózsa már nyílik első vasárnap,
Örvendj, köszöntsed édesanyádat.

Teremtő lélek téged fölnevelt,
Hála rózsái hajtsanak fejet.

Fehér galamb szentlélek jelképe,
Pünkösdi rózsa várja reménnyel. 

Pünkösdi rózsának sima szára,
Nem szúr meg senkit, megvan ő áldva.

Csodás a kikelet, újul a határ.
Virágkavalkád szőnyegként takará.
A hóvirág, ibolya, elmentek már,
Nyomukban pitypang, kék nefelejcs jár.
" Fehér virág virul a gesztenyefán."

"Magát tiszteli, ki mást tisztel,"
Szól a közmondás bölcselettel.
Nép ajka szülte, benne hisznek,
Etika tükre cselekedet.

Belső érzései a szívnek,
A tudatunkban megjelennek.
Isten sugallta, mondják hívek,
Így helyes döntések születnek.

Kiskertemben kinyílott már a pünkösdi rózsa,
színe csodás piros és a rózsaszín több árnyalata.
Illatát viszi a tavaszi szél messzire,
a Pünkösdi ünnep eljövetelét hirdetve.
Májusfát állítanak az eladó lányoknak,
s az a legény, aki az erejét fitogtatja,
estére az lehet a pünkösd királya.
A pünkösdi királynak része van sok földi jóban,

Álmaimban velem vagy még ma is,
ó, te édes szerelem,
emlékszem még, oly boldog voltam teveled.
Szerelemnek a mézédes csókját
ma is érzem a számon,
erre most is úgy vágyom.
Szerelmünknek rubintszínű nektárcseppje
égeti a szívemet,
oly rég volt, hogy velem voltál,
de a szívem nem felejt,
reméli, hogy eljössz újra,

Nem kergetőztek velem angyalok,
nem ringattak faragott bölcsőben,
de amit egy kisgyerek kaphatott,
enyém lett nagyanyám ölében.

Énekelt velem az esőben,
megcsodáltuk együtt a szivárványt,
sársüteményemet megdicsérte,
ragasztott velem papírsárkányt.

A csend, a néma csend, mely néha kell,
s van, hogy nem, mert a szív szorít,
a lélek puha szárnyon libben,
az árnyék nyúlik, a könnyem hullik.
Mély fájdalom, a szívem úgy sajog,
a sóhajom száll, hegyeken át,
s hogy rád talál, úgy remélem már.
A vágy dalol, és érzem én,
hogy messze-messze, valahol
valaki rám gondol.

Fáradt arcomon megpihen a délutáni napsugár,
könnyeim szárítja fel,
s a szívem sóháját viszi messzire el a tavaszi szél,
mely most is rólad mesél.
Szellő szárnyán szállj hozzám, légy velem,
hisz úgy várlak, kedvesem.
Itt vagy velem a szívemben legbelül, mint drága kincs,
mert csak Te vagy nekem, másom nincs.
Mint szárnyaszegett madár,

Oly csodás, ha szeretnek, s te szeretsz,
ha van, aki remeg érted,
s megtenne mindent neked.
Ha messze jár, és nincs veled,
hiánya fáj, szíved érte eped.
Hiányod megszokni soha nem tudom,
párnámon érzem még az illatod,
bőrömön kezed,
amint tollpiheként simítod végig a testemet.
Keblemen az izgató, puha csókod,

Csillagporos tejúton fájó szívem botorkált,
s egy arra járó égi fény rám talált.
Égi fénye átkarolta reszkető testem,
és megnyugtatta fájó szívemet.
Álom, álom, édes álom,
csillagporos tejúton az utamat járom,
kísér engem égi fény,
újra velem van a hit és a remény,
szívem is újra remél.
Égi fény, te hű kisérőm,

Virágok illata a nyárban,
dohos falak egy régi várban,
rothadó krumpli a pincében,
egerek padlás rejtekében.

Hagymát érzek a lépcsőházban,
friss kenyérszelet a kosárban,
út mellett elpárolgó benzin,
lekváros fánk a sütőtepsin.

Lassan ébred a hajnal, 
oszlik a sötét,
nyúlik az árnyék,
a felkelő nap még nyújtózkodik egyet,
mielőtt melengető sugarával megsimogatja az ébredő tájat.
Ébred a természet,
virul a határ,
úgy várják már a felkelő nap fénylő sugarát.
Virágok kelyhei nyílnak,
bogarak, lepkék vígan szárnyukat csillogtatva

Új hét kezdődött, szikrázó, napfényes reggellel,
felfrissült lélekkel,
új reményekkel.
Nyílnak a virágok,
szirmaik csodás színekben pompáznak,
csalogatják a méheket, lepkéket,
édes nedűt kínálva kelyheikből.
Megújult minden,
enyhe szellő simogatja a fák, bokrok leveleit,
s a kismadarak éneke vígan száll.

Orgonaillat lepte meg a reggelt,
"Mert tündér volt, igazán az: úgy ébredt,"
Harmattal szövetkezett és a széllel.
Pálcával intve széjjel terelgette.
A hold is érezte, mielőtt elment,
Napsugár mire vörösen felébredt,
Orgonaillat lepte meg a reggelt.
A fehér tripla szirmok rám nevettek,
A fénylő harmatgyöngy mind velük ébredt.

Ma csodás májusi napra ébredtünk,
Az édesanyák napját ünnepeljük.
Oly boldog az, kinek van édesanyja,
És akinek nincs? Nem gondolnak arra.
 
Ki árva, anyja rég a csillagokban,
Szomorúan csak önmagába roskadt.
Hiányérzete úgy gúzsba tekerte,
Árvaság fájdalmát mindig érezte.
 
Édesanya imád, lépésünk óvja,