Esik az eső csodára,
levelibékapár ázik csudára.
Hívta őket a gerbera gyönyörű virága,
bújjatok gyorsan ide alája.
Innen várjátok, el ne ázzatok,
az esőnek legyen vége,
süssön ki a napocska délre.
Öleli párját vigyázva,
le ne csússzon a virágágyásba.
Szerelmes szívvel kuruttyol neki,
ő biz a vihartól szerelmét megvédi.

Zsibvásár piacon,
Eladó minden!
Eladó a világ!
És minden kincsem!

Eladó a régi,
Hisz már megunták.
Eladó a virág!
Nem szagolják illatát.

Eladó a tányér!
Nincs mit bele tenni!
Csillogjon már másnak
Szép arany mintái.

A remény hajóján
ringatózunk Te meg Én,
s kikötünk álmaink szigetén.
Ó, mily csodás érzés ez a pillanat,
ha a vágy szikrája tüzet szít
egy perc alatt.
Mint derült égből a villámcsapás,
úgy fut testeden át e szerelmes villanás.
Egy pillanat és vége,
megáll az ész,
szólnia már nincs értelme,
hangja a ködbe vész.

Nézz a szemembe,
s meglátod benne,
szemem írisze a lelkem tükre,
s tudni fogod rögtön,
mennyire szeretlek,
szemem írisze őszinte,
hisz a szem a lélek tükre.
Merülj bele édesem
a szemem tükrébe,
s ölelj át, hisz az oly jó,
őszülő fejemet hajtani öledbe.
Csókod mézédes ízét
kívánom újra és újra,

sötét fellegek közt bujkáló
sápadt fényű hold virraszt velem
előttem az éjjel, s hullámzó
hangulatom feszíti keblem

ébren vagyok, s fönn a csillagok
próbálnak még utat mutatni
de az éji álomillatok
félek, nem hagynak elaludni

A Föld legszebb országa Magyarország,
Isten keze szabta ki a határát,
Régi idők jönnek, új szeleknek szárnyán,
Ami tegnap elveszett, holnap visszajár.

Friss vetés zöldül, ébred a határ,
Turulmadár fészkel fenn a Hargitán,
Hittel mondd velem egyszerű imám;
Mit egyszer elrendeltél, úgy legyen, Atyám!

/Lélekbarátaimnak/

Ha tehetném, vadvirágos rét lennék, illatommal ölelném körül testedet,
s zöld gyepágyamra fektetnélek, őrizném álmod, s ott lennék végig Veled.

Ha tehetném, napsugár lennék, s lecsókolnám arcodról a bánatkönnyeket,
s addig nyújtózkodnék apró sugarammal, míg megmelegíthetném a szívedet.

Battonya, Battonya,
szívem úgy vágyott már oda.
Végre eljött ez a nap,
Battonya földje a lábunk alatt.
Tele hittel és reménnyel érkeztem ide közétek.
Sok ismerős, számomra oly kedves ember,
költő, zenész és festő.
Olyan jó mindenkit megölelni ,
a szívünket szeretettel feltölteni.
Csodás napokat töltöttünk itt együtt,

Szerelem, szerelem.
Ha egyszer Ámor nyila megsebez,
szíveden uralkodni nem tudsz, kedvesem.
Szíved megy a saját feje után,
akár a vak ló, a falnak is bután.
Nem tűr ellentmondást,
megy, megy a szerelme nyomán.
Hiába minden ész érv, okos szó,
itt minden már hiábavaló!
A szerelmes nem hallgat senkire,
nem is lát mást,

Ötven éve együtt, egymás oldalán,
Felnőtt a gyermekünk és a két unokánk.
Istenem! De rég volt, mikor megláttalak.
Szívem megdobbant, s a szavam elakadt.

Másnap találkoztunk az ismerkedési esten,
Elég volt egy pillanat, s rögtön beléd estem.
Nagyon boldog voltam, szemem könnyben úszott,
A gyönyörű szemed úgy megbabonázott.

Az élet csak hangulat,
színház a mozdulat,
figyeld az arcokat,
a hamis hangokat.

Ne hagyd az álmokat,
dobd el a láncokat,
táncold a táncodat,
tárd ki a szárnyadat.

Keresd a célodat,
őrizd a titkodat,
tiéd a gondolat,
bár szorítja torkodat.

Esteledik lassan,
bíborpiros az ég,
holnapra szebb napot ígér.
Bennem a vágy új életre kél,
szívem is szebb napokat remél.
Megérintett a nyáresti szél,
arcomat simogatja, s velem él.
Jő az est,
szívemben a vágy lágy dallamot zenél,
dúdolom csendben,
gitárral hallgatni még szebb lenne.
Lonc illata száll,

Futnék szabadon a széllel,
oly jó volna szállni fel a légben,
felhők fölött, hol mindig kék az ég,
és elkerül a menydörgés.
Szállni sajnos nem tudok,
gerlice nem vagyok, vagy sasmadár,
ki a bércek ormára könnyedén leszáll.
Földi létem oly banális, oly egyszerű,
terhem viszem, mi nem könnyű.
Megfáradt testem az évek során,