(a soproni Szívszanatóriumba)
Öreg fenyő, köszöntelek,
Nagyra nőttél, csemetéid átölelnek.
Februári hideg szél
Rázza törzsed, nem kímél.
Törzsed kopott, repedezik,
Kis fenyőid átölelik.
Széltől féltve vigyáznak rád,
Nehogy gyökerestől omolj majd ránk.
Neked könnyebb, ember vigyáz,
Helyt álltál már évek során.
Aki meglát, téged köszönt,
Szíve örül, gyógyulni jött.
Fúj a februári hideg szél,
Óvnak az emberek is, ne félj.
Hajladozik öreg törzsed,
Mint az emberek, ha megöregednek.
Újra látlak, köszöntelek,
Elszaladtak már az évek.
Némán állsz, magányosan, hajladozva,
Nyugati szél ágaid tépázza.
Vigyázz magadra, nagyon kérlek!
Ha látnak, hadd vigasztalódjanak idős szívek.
