Pajkosan öltötted rám
édes formás nyelvedet,
emlékeim megőrzött fonalába
így szőttem bele arcképedet.

Volt egy madár
Fecske madár
Nem is olyan régen
Itt az idő, történetét elmesélem

Mint omló ház vészes recsegése,
melyből felrémlik megmentő kiút,
mint részeg folyó, mely tengerig fut,
a versem a megoldást keresse.
Legyen pontos, édes, kézenfekvő,
ne tépjen bennem véres sebeket,

Igaz - szavakkal nem lehet jóllakni,
de kenyérben sem lehet lakni,
mond házat hol lehet építeni,
ahol boldognak is lehet lenni.

Rám mered tüzes két szempár
vágyak fényei kavarognak benne,
ajkainak szép formája vonzó
ez a kéj tüze – égni ebbe kellene.

Ó drága kikeleti napsugár!
Ragyogj, ragyogj végre már!
Várom már erre száll
Egy szép hangú, boldog madár

Tépett gondolat. Madzagon ráncigálják,
úgy lép, ahogy mozgatják a karok.
Nevet a tánc, csak a lélek zokog.
Valaki parancsol, s lettek új golgoták.

Gyorsan folyó patak partot mossa
Sodró,morajló habok futnak tova
Szaladnak, mint édes hazánk fiai
Akik nem lelnek nyugalmat
Kergeti őket a nincstelen kín

Itt toporgott a küszöbön,
bebocsátást várva,
korai még, - úgy gondoltuk -
a látogatása.

Fényikon mozaik képei
egykor szerte foszlanak,
ha eltűnik a sugárzó fény
csak árnyéka leszel magadnak.

Vártam, hogy az ég felhőit odébb tolja,
hogy süssön a nap, szikrázzon a hó.
s a szelet, hogy elfújja sötét függönyét.

/Wass Albert  meghalt 19 éve/
     1998.02.17.

Hazatért hát” Szelek szárnyán”
Székely honba, hová lelke vágyván
"Csillag ösvényen” vágtatott a lelke
Haza, haza székely földre!

             (átdolgozott változat)

Amikor belobban a tavasz,
kicsattannak a duzzadt rügyek
és villanydrótokon zajlanak
a madártollas, csőrös ügyek,

Hát senki sem mer nekivágni,
igaz az utat majd ki kell taposni.
De minden új út a szerencse próbája,
mint lánynak menyasszony ruhája.

Egy kislány, ha menyasszonyt lát,
csodásnak találja,
s ábrándozva, álmodozva
azt a napot várja,
vajon mikor öltözhet ő
menyasszonyruhába.

Majd mikor belobban a tavasz,
szétrobbannak a töltött rügyek
és villanypóznákon zajlanak
a madártollas, csőrös ügyek,

Hozz fényt jegemre, havamra,
Lombtalan  az ágam még ma,
 Ereszem dalod csorogja.
Szintelen gazban a völgyek,
Várlak, mint illatos hölgyet,
Adj rügyet az öreg tölgynek.

Levelet oly régen írtam már,
hogy toll úgy serceg a papíron,
ki írom most lelkemből minden
beszorított ki nem mondott bánatom.