Mit üzentek bús sírhantok?
Mit üzentek néma, repedt harangok?
Mit üzentek hegyek, dombok?
Mint, ha jártam volna itt köztetek
Láttam szomorú, hulló könnyetek
Mert nem felejt év tizedekig a magyar lélek
Bús fájdalmában meghasad a szívetek
Trianon átka most is kiált!
Ármánnyal veszítettétek el a hazát!
Elég volt, eddig, s ne tovább!
Adjatok e meggyötört népnek kegyelmet
Szenvedett a hatalmasok miatt eleget!
S járom Nagy Magyarország tájait
Látom volt falvak megkopott házait
Látom a kis folyót, mely „hajózható!”
A föld is kiált, a szenvedés nem bírható!
Mely szívekből, lélekből fakad
S érzem a remény éltet ad
Nem tagadja meg ősi földjét fiad!
Mit üzen a zord felhő az égen?
Eljön majd az új tavasz, a kikelet, mint régen
Reménytől enyhül a szívek fájdalma odabenn
S a néma zokogás megszűnik idelenn.
Addig küzdeni kell az elcsatolt részekért
Trianon átkai eltörléséért!
Összefogva, mert van még remény
Amit szétválasztottak kegyetlen kezek, összeér!
S a kokárdák kinyílnak az emberek szívén !
2019.03. 13. Mosonmagyaróvár.
