Augusztus 22-én hajnalban,
Macskanyávogásra ébredtünk.
Szaladtunk is nyomban,
Kiscicák lettek! Jó a kedvünk!

Erdő mélyén barlangjában
ugrándozó kis bocsával
mackó néni, mackó bácsi
éltek vígan, - mind kíváncsi.

Ágnes - a tiszta, tartózkodó, szűzies
Gondoltad volna, hogy ennyire szemérmes?

/l823.Ol.22 /

Isten megáldotta a magyart
Mikor megszülettél
Mikor Kölcsey költőnk
Által útra keltél
Magyarok "Himnusza" a létnek
Benned zengnek múltak és keservek

Nem a zászlólengetés és fellengzés,
De a hétköznapok baktató sora,
Szónoklat, szavalat és a fellengzés
Helyett kenyér kerüljön az asztalra.

Hegedűn játszik a 
költő. Szivárvány öröme 
pattog vonója talpán,
pendíti a húrt-
szemében játszik a tűz,
és fokozza hangulatát
az ütem, a melódia.

Robog a vonat,füstje száll
Édesanyám haza vár
Hegyek,folyók suhannak el
A szívem zakatolva énekel

Elmondtam „Az aktív idősökért” Pécsi Szenior Akadémia
3.szemeszterének záróünnepségén

Ez a palóc táj bennem énekel, 
élő dalait lelkemnek Ő mondja el.
Kint erdőt, rétet takar még a tél
-fehér alapon rügyekben él a táj-
egyre hosszabbodó napokról mesél
az ágak közt ugráló kismadár.

E kort nem értem, és már te sem érted,
De félreállva azért élsz és élek,
Előbb rémített a marxi kísértet,
Most meg demokratikus a kísérlet

(in memoriam Korpás Gyuri)

Álomból álmot
sző már az éj,
lombokat ringat
a csillagfény.

Dér lepte virágos kertem
Fázik az utolsó rózsaszál
Szívemben még a nyár muzsikál
Hópehely csendesen szitál

A Keleti-Kárpátok közepén,
Nagy sziklahegyek koszorújában,
Tarkő hűvös és lankás rejtekén
Élt három tündér a kastélyában.

Az utamat végigjártam,
Te voltál az örök társam,
Örömömben, bánatomban,
Bízvást Reád támaszkodtam.

Hajnal pírja hasad
Fákon látom csupasz ágakat
Öreg fámon egy levél sem ül
Holló károg fa ágára települ

Sarkady Sándor
verse varázsol
gyermeki lelket,
ébredezőt,

Már nincsenek tervek, kialudt az álom,
Sem elvágyódás, talán csak a képzelet,
Itt maradtam végleg, ez lett az otthonom,
Az evolúció engem itt felejtett