Kedves Szüleim ti ott a túlvilágon!
Megvolt, hát megtörtént a másik temetés.
Még nem pattant rügy a sírok közti fákon,
s a rigók füttyéből sem szólt meglepetés –
a feketerigók koporsókísérők,
röppenve idézik meg a nagy Ítélőt…

Kora tavaszi fény játszott a sírokon,
ígéretes szellők futottak szerte.
Bús arccal lépkedett könnyes szemű rokon
és más egybegyűlt, ki halottam ismerte.
Sosem volt ily gyászos lánykérés Halason:
Anyám sírja hívta Apámat a bakon…

Hömpölygött Bach D-dúr patakmuzsikája,
fekete sálakba kapott a játszi szél,
nem feledi soha, aki ott ezt látta –
áldott legyen mind, ki egy holtat átkísér
az árnyékvilágból örök fényességbe:
sáros, poros földről a légtiszta égbe.

Álltunk ott dermedten, néma döbbenetben:
két test, közös vérrel – s hallgattuk a rögök
szívtépő robaját. Nem éreztük még szebben
soha: egyek vagyunk, a testvérség örök!
Két fejfa, két fiú – s összeölelkeztünk…
Akkor nyerünk, mikor legnagyobbat vesztünk!

Áldjon Bennetek a mindenható Isten,
őrizze lelketek, ha teheti az Úr!
Emléketek marad a legdrágább kincsem,
bennem éltek végleg már halhatatlanul.
Méltó leszek létem, míg végleg lemerül
hozzátok tettekben, s szívemben itt belül.

      2019.03.14. Fiatok: Tibor