Mesét szövő gondolatok,
álmodozó papírlapok,
belőletek megmerítem,
amelyből neked meséltem.

Tündérkertnek közepébe,
gyermeklelkem csöppent bele,
ott találtam nyugodt álmot,
meg egy mesés szép világot.

Loknis hajadba kapkodott a szél,
ahogy boldogan futottál felém,
örömmel kitártam két karomat,
majd csókoltam forró ajkaidat.

Te és én örökké eggyé váltunk,
többé eztán semmire sem vágytunk,
így lett halhatatlanná az álmunk,
ott ahol édes otthont találtunk.

Majd egy húr lettem élet hangszerén,
mellyel játszott a gyönyörű szirén,
ajkaival a dalokat kínálta,
kecses ujjaival húrokat vibrálta.

Hívogató dala sötétséget tépte,
felcsillant a boldogságnak reménye,
új tavasznak fényes kupolája nyílik,
tündérkertnek lakója ebben bízik.

írta-Varga István-Barcs-2019.03.19.