Tépett gondolat. Madzagon ráncigálják,
úgy lép, ahogy mozgatják a karok.
Nevet a tánc, csak a lélek zokog.
Valaki parancsol, s lettek új golgoták.

Gyorsan folyó patak partot mossa
Sodró,morajló habok futnak tova
Szaladnak, mint édes hazánk fiai
Akik nem lelnek nyugalmat
Kergeti őket a nincstelen kín

Itt toporgott a küszöbön,
bebocsátást várva,
korai még, - úgy gondoltuk -
a látogatása.

Fényikon mozaik képei
egykor szerte foszlanak,
ha eltűnik a sugárzó fény
csak árnyéka leszel magadnak.

Vártam, hogy az ég felhőit odébb tolja,
hogy süssön a nap, szikrázzon a hó.
s a szelet, hogy elfújja sötét függönyét.

/Wass Albert  meghalt 19 éve/
     1998.02.17.

Hazatért hát” Szelek szárnyán”
Székely honba, hová lelke vágyván
"Csillag ösvényen” vágtatott a lelke
Haza, haza székely földre!

             (átdolgozott változat)

Amikor belobban a tavasz,
kicsattannak a duzzadt rügyek
és villanydrótokon zajlanak
a madártollas, csőrös ügyek,

Hát senki sem mer nekivágni,
igaz az utat majd ki kell taposni.
De minden új út a szerencse próbája,
mint lánynak menyasszony ruhája.

Egy kislány, ha menyasszonyt lát,
csodásnak találja,
s ábrándozva, álmodozva
azt a napot várja,
vajon mikor öltözhet ő
menyasszonyruhába.

Majd mikor belobban a tavasz,
szétrobbannak a töltött rügyek
és villanypóznákon zajlanak
a madártollas, csőrös ügyek,

Hozz fényt jegemre, havamra,
Lombtalan  az ágam még ma,
 Ereszem dalod csorogja.
Szintelen gazban a völgyek,
Várlak, mint illatos hölgyet,
Adj rügyet az öreg tölgynek.

Levelet oly régen írtam már,
hogy toll úgy serceg a papíron,
ki írom most lelkemből minden
beszorított ki nem mondott bánatom.

Virágom, virágom
kis Virágszálam!
Szívemnek gyöngyszeme
Lelkemnek kincse

Ne féljetek tőlem – őrült nem én vagyok:
törpénél is törpébb agyaglábú nagyok,

Születésed napján éltessen az Isten,
Szép Kedvesem, ezt kívánom néked!
Legyen élted mindig, békés és áldott,
Örökké veled lesz, kedves kis családod.

Ó, a víz minden-forrás,
az élet őslevese,
gigászi körbeforgás –
cseppek közös ereje.

Dal csordul az öreg zongorán,
végig fút lelkemen mint szellő a fán,
Dalra fakasztja vénülő szívemet,
szememből ereget boldog könnyeket.

/ Valentin napra/

Tüzes napkoronggal ébredt a hajnal
Paripaként száguldott a nap az égre
Pirosan ragyogott a fény a szívek közepébe
Mit, ha tudná, ma Valentin napja
Melegét a szerető szíveknek adta.