Markomba tartom az órát az időt,
mégsem érem utol a fáklyavivőt,
nem záródó ujjaimból átfolynak a percek,
fogaskerekek szakadatlan ciripelnek.

Őrlődök percek másodpercek között,
míg mellettem az idő eldöcögött,
szép arcodon rejtett barázdát szántott,
sok-sok terv és gondolat tovaszállott.

Ám a múló idő itt hagyta a gondokat,
fák veszejtették évenként lombjukat,
elhervadt virágok helyébe újak nőttek,
de új szerelmek már nemigen szövődnek.

Sóhajok szállnak cserepes ajkakról,
de még muskátlik omlanak ablakokból,
csak topog a tehetetlenség egyedül,
prímás sincs már ki nekem itt hegedül.

Idődaráló az cefetül működik,
minden szép ritkul, de van mi sűrűsödik,
néhol sötétséget a fény sem oldja,
van kinek kőzúzalékkal hintett az útja.

Dalos madár helyett sok varjúkárogás,
elkelne a jó modor a szépségápolás,
így bolyong a mutató, tolakszik előre,
szükségem lenne még, kis akaraterőre.

Idő múlásának gátat nem szabhatok,
utol nem érem, csak mögötte caplathatok,
kakasok hangja felkeltette a Napot,
mai is próbálom tartani a tízparancsolatot.

-írta-Varga István-Barcs-2019.07.07.