Színes virágszirmokat sodor
A vad nyugati szél
Mint egykor virágcsokorral megleptél
S kérve jöttél felém

Én „Igent” mondtam neked
Öröm varázsolta el szívünket
Negyvenkilenc hosszú éve már
Duna vízén táncot járt a napsugár

Ordít a csend, bárhová is lépek
Aszalódott tested sehol sem vélem
Mégis itt vagy bennem, a jelenben
A varázslatos fények homályosabban égnek
Folyton új közegben hordozom drága lelked.

Mohón számító férgek markoltak beléd, szívták véred
Otthagytak kétszer Téged
Szaggattak mézes-mázosan és sunyin
Tudtad mindezt és vélem még érzed.

Emlékeimbe mindig visszatér
Egy gyermek, s kutya barátsága mit ér
Öröm volt őket látni
Boldogságban, önfeledten játszani

Szeretetük nem volt futó kaland
Boldogan játszottak az idő szaladt
Kutya ugrándozott, táncot lejtett
Az ő szíve soha nem felejtett

Húsz éve történt,több is már talán
Háború dúlt, Vajdaságban, s Szabadkán
De elnémult a fegyver, elcsitult haragja
Virágot küldött hálából egy anyóka

Kaktusz virág-„ Lelkem fehér lesz virága”
Ő csak mondogatta hálából adja
Fehér virágú kaktusz,szeretet virága
Nálunk, Szegeden, Ő a háború elől lelt megnyugvásra

Vezeklő évek
Mezei István

Eljött a mi szép ünnepünk
„Pünkösdi Király”-t választani megyünk
Szól a zene vigalom
Ki lesz a pünkösdi királyom
Király az egy ügyes legény
Megüli a lovat szőrén
Gerenda rudat is nagyot emel
Ő koronát megérdemel
Egész évben ő nagy legény
Rá hallgatni kész nyeremény
Neki tárva a kocsma ajtó
Ahol dáridózni neki való

Szervusztok kedves gyermekek,
Remélem már ágyban vagytok,
Így kezdődött tévében esti mese,
Vagy épp a rádióban hallhattok.

Varázspálcát kéne venni,
Gyermek évem vissza venni,
Abból is csak ami szép volt,
Nyitna újra a sok játékbolt.

álmosan nyújtóznak a fák
szemét nyitogatja a fény
cirógat már a napsugár
dunnáját ledobja az éj

Én szép hazám, te szép Magyarország
Kárpátok ölelésében ringó rónaság
Ki látott még ilyen csodálatos országot?

Ha rád nézek mosolyog az orcád
Nagy folyóid hegyes, dombos tájat
Kék szalagként átkarolják, részekre szabják

Ha olvastátok, biztos észrevettétek, 
a gondolati zsúfoltságot, mely 
a témának a teljes  alárendeltje.

Legszebb korom időszakát
akkor ott töltöttem,
érett szőlő zamatában
csoda mód merültem.

Májusi lombnak
Hűs üde árnya,
Hajlik az ágról
Szép szelíden.
S mintha az éden
Kelne ma szárnyra,
Lelkem ez árnyban
Csöndbe pihen.

Bíborba borultak a fellegek
csillog az ég, mint fénylő kristálypohár
fel-felbukkan a hold sápadt fénye 
s integet millió szentjánosbogár.

Ha a turulmadár visszatérne
Nem ismer a tájra
Nem ismer a sok szétrombolt várra
Benőtte már az enyészet virága
Hogy ne ismerjen senki hazájára
Ó turul madár, de sokat vártunk!
Szét züllött, elment büszke ifjúságunk
Magas váraink romokban hevernek
Felkiáltó jelként az égre merednek !
Szép hazánk értékeit elvitte az ellen

Családban a gyász, zokogva megül,
Temetnek valakit, lélekharang csendül,
Apáért és fiáért, küldték a behívót,
Fekete ruhás angyal jött, s nem kopogott.

Mi történt velem? Vajon merre járok?
S ez az ismeretlen ismerős érzés?
Vagy talán megtévesztenek az álmok?
S mindez csak képzelet? Vagy visszatérés?