Újból álmodtalak az éjjel...
Milyen régen is volt az utolsó álmom!
Viselted a kínt büszkeséggel,
s mégis hagytad, a fájdalom átformáljon.

Koldus vagyok, jaj, a szerelem koldusa!
És mint árva gyermek, ki éjjel felzokog,
S kérdi remegve: hát szeretni nincs joga?
Ez átkos életben hát én is oly’ vagyok…

Mikor  látod a gyermek szenvedését
Mikor nem jut neki kenyér
Mikor asztalán nem gőzölög az étel
Mikor nem jut ruha, s könny ül szemén

Akkor kéred Istent , imára kulcsolod kezed
Akkor szívedben kinyílik a testvéri szeretet
Akkor segíteni  indulsz, s letörölni a könnyeket!

Ne mutassad soha boldog arcodat,
Lesz aki keresi benned a hibákat,
Szép álmod csodás reggelbe fakad,
Ne meséld el soha éjszakai álmodat.

én úgy halok meg...

Mit nekem a tüskékkel,
oly teli tűzdelt rózsaszál,
tépem szaggatom szárát,
hogy vázában virágozzál.

Vers vagy nekem
Versbe szőtt elmém,kezem
Rímekbe lüktető szeretetem
Versből dalok, dallamok
Dúdolom, ha boldog vagyok
Versben szavak, ritmusok
Szívdobbanásnyi szinuszok

Hűvös mecsekerdei reggeleken
Pompás madárcsicsergésekre ébredtem
Az első busszal a közeli kis házba mentem
Gondjaim szunnyasztva lepihengettem.

A meredek domboldal szélén
A napfelkeltét követően
Korán vénülő lelkemmel útnak eredtem
Meglepően színes és szerelmes élményekre leltem.

Egy kis előzetes

Ez a festmény - oly felkavaró
régi emlékeket vissza hozó,
a múlt füzetébe porosodó
évtizedes-már feledett színes fotó.

/Nemzeti összefogás napja/

Turul madár, ha hazatérne
Bizony nagyon meglepődne
Megint szétzilált fészekre lelne
Trianon átka azt széttépte

Széttépte. szétzilálta
Nem is lel igaz otthonára
Hol szabadon szárnyalhatott
Hegyek, völgyek otthont adott

Mikor Édesanya gyermekét tanítja
Az első magyar szóra
Mikor szívedben él még a hazaszeretet
Mikor a nemzet még él
Akkor se feledd Trianont!

Ne feledd Trianont!
Ha már más elfeledte
Mikor a harangnak nem szól a lelke
Mikor a szónokok idegen szót szólnak
Mikor bőségében vagy a jónak
S a vasököl megolvad

Szeretnélek, ha engednéd,
reggel karodban ébrednék,
átölelnélek, éreznéd,
ha engednéd, csak engednéd.

Súlyos a gondolat, könnyű a rím,
üljetek le mellém barátaim.

Levendula, rozmaring,
asszonycsípőn szoknya ring,
szívem fölött rongy az ing.

Átlépte a négyszázat,
ilyenkor a nép lázad:
taxisblokád, hídzárlat –
robbantsunk Országházat!

Elbúcsúzott a tavasz
Melegét odaadta a nyárnak
Szépen nyíló virágait
A nevető napsugárnak

Ragyogó napsugár élteti a mezőt
A ringó búzatáblát, a zöldellő erdőt
Vidáman csipog a madárfészek alja
Szorgos madár eteti fiókáit
nőjenek nagyra

Álmok mezején megáll minden fény 
árnyékok semmiről nem vetülnek,
elindulok majd egy ismeretlen világba
ahol a galambok is némán repülnek.