Egyetlen közös utódotokként
Egy dolgom maradt még
A folyamatos emlékezés Tirátok.

Gyönyörű az élet és megélhetem,
Ha mindenben a jót, szépet meglelem.
Nap az arany, állandó fény hordozója,
Megállok, karom kitárom hosszan,
Meleg szeretetet sugároz szívembe.
Szomjazom emberi kivetülésre.
Esélyem van, a szép szó, cselekedet,

/Édes hazám Magyarország/

Egy ajtó előttem nyitva,
egy ablak, a múltat mutatja,
része volt régi életemnek,
egy pillanatra belenézek.

Ősök álma volt a kis ház,
minden zuga, a pince és padlás,
nekem játszóterem udvara,
mászóka a dió, a szilvafa.

Országok zuhannak omlatag halomba,
egy vész tartja véres pallosát nyakunkra,
lángol Líbia, Szíria és Ukrajna.
Permanens hazudnak mind a Pátriárkák,
a valót sötét gyilkos tárnák zárják,
fejünkre omlott a szép, reneszánsz árkád.
A múlt század bűnös volt, sokat vétkezett,

A parti kövek oldalát
hullámok simítják,
mint selymes női kéz,
finoman dajkálják.

Kedvesen csacsognak,
csobbannak rajta,
kövek moha takaróját,
buborék borítja.

Apró halak ugrálnak,
hátán egy hullámnak,
alábukva eltűnnek,
köztük bújócskáznak.

Ahogy egymással bánunk, és magunkkal elbánunk

Vándor évek keresztútjait jártam,
napsütésben, esőben és sárban,
szekérponyva takarta a hátam,
míg igáslovam volt egyetlen társam.

Kis családom, poronty és az asszony,
szolid pereputty, tetszik ez a garzon,
esténként kuporodva, de ébren alszom,
reggelente patakban mosakszom.

Olyan a szemem, mint vak sasé –
vénülő, kopott pasasé…

Olyan a szívem, mint a pumpa –
még szív, s lök, de semmi pompa…

Mikor először megfogtad a kezem,
és meleg szemedben úgy elvesztem,
mikor először simítottad hajam,
már tudtam, meg van az én utam.

Melletted lehettem szerető nő,
kit boldoggá tett, hogy szereti Ő.
Ölelésed feltölti lelkemet,
erősíti fáradt napokon testemet.

Főnökünk egyik Pedagógusnapra,
Jutalmul  öt napos üdülést adta.
Nagy szó volt ez akkor, de a gárdája,
Eljutott Porecre az Adriára.

Halász hajnalban kelt, partra érkezett,
Hegyek fölött a nap ekkor megjelent.
Színezi az eget ontja sugarát,
Víztükrében van aranyló színhatás.
 
Csendes a reggel, öbölből a halak,
Végtelen vízfolyam felé haladnak.
Tudja ezt az idős tapasztalt halász.

lassított felvétel minden mozdulatom
ha egyet csusszanok, bizony megfontolom
s amíg a percek oly sebesen peregnek 
én csak lógok a fán... könnyen megismernek
fejjel lefele haladok az ágakon
levelet rágcsálok, így, alapjáraton
lusta vagyok, mondják, nem gyorsít fel hajcsár

Nagy horgász halastó, meredek a partja,
De sok horgász horgászott, pihenéskép arra.
Volt itt ponty, kecsege, harcsa, minden féle fajta,
Jutott bőven hal, aki csak kifogta.

Délután a tó vizében,
tündérrózsa ringatózik,
köd lepte be a vidéket,
és már az ősz előbújik.

Kopasz fa a víztükörben,
elmúlását látja folyton,
hol a zöld ág? Hol a levél?
Hol a nyári dús, szép lombom?

Majd jön a tél, hótakaró,
finom párna, pihe-puha,
minden ágat úgy betakar,
mint egy meleg fehér ruha.