Ablaküveg táblán eső pereg,
hát Európa most végigremeg,
aláírtuk millión az íveket,
így ébreszthetünk szép reményeket.
kik alszanak még, ébredjetek,
repednek százéves díszletek,
egyesülhet most ősi földünk,
székely kiálltja, hazajöttünk,

Évek óta őrzi a bús magányt,
a lakat és a lógó lánc,
a régi ház rozsdás kapuját,
omladozó vályogfalát,
a múlt emlékeit, ősök lépteit,
az itt éltek utolsó sóhajait.
Törött ablakok, pókhálós falak,
beszakadt tető, ez mi megmaradt.
Ki itt lakott, boldog volt elégedett?

Elmúlt az ősz, tél követte,
Elrepültél messze, melegebbre.
Isten neked két hazát adott,
De a mi hazánkban vagy boldog!
Kéményeinken vár vissza fészked,
Mint a magyar, aki jobb életért ment,
Mégis,mikor a tavasz eljön,
Lelkedben megszólal egy ősi ösztön,

Kisöreget láttam sétálni a minap,
háta meghajlott, fején régi kalap.
Arca naptól cserzett ráncos,
lába bizony már nem táncos.

Lassan lépked, meg-megállva,
nincs már többé sürgős dolga.

Kezében botja, szépen faragva,
reszketésének biztonságot adva.
Kettőt hármat lép, megáll, körbenéz,
bár derekának fordulni oly nehéz.

Keserves idők köszöntenek a világra!
Egyik holló a másik szemét vájja
Uralkodik már a pénz ember millióin
Fegyver pusztít, s jön a halál ,s akin!

Van egy kosaram,
soha nem üres,
mindig belerakom,
mi nekem lényeges.

Bánatot, sértést, bút,
emlékeket, szomorút,
csalódást és vádakat,
becsmérlést és átkokat.

Ha úgy érzem, tele van,
több nem fér már bele,
karomra akasztom
s elsétálok vele.

Mi lelkemből fakad, papírra vetem,
kötöttséget útmutatást nem szeretem,
amit én szeretek és nekem tetszik,
arról hogy beszélhet le, valaki másik.

Ám az sem baj ha néha fúj a szél,
parti kövekkel legalább így beszél,
hallgatom, de bosszantanak oktalan szavak,
olyanok mint sokszor, értéktelen salak.

Udvaromnak ékessége,
Szárnyasaim népessége.
Fehér kakas tyúkjaival,
Gőgös gúnár libáival.

Nagy az udvar jól elférnek,
Fűszálakat legelésznek.
Szerteszéjjel szórok magot,
Mindegyik csőr gyorsan kapkod.

Pedig bőven jut ám nekik,
Üres begyük jól megtelik.
Gémeskút vize vályúban,
Eloltják vele szomjukat.

Meghívtunk és arra kértünk,
Családoddal légy vendégünk.
Kötelékünk a génjeink,
A sok közös emlékeink.

Eleve már úgy születtél,
Drága húgom fia lettél.
Szokásoknak ős talaján,
Lehettem a keresztanyád.

Kerek arcod oly mosolygós,
Kedvességed sem változott.
Nyugodt bátor a jellemed,
Hű baráti szereteted.

Több hónapja itt a vírus,
Volt hó de most tavasz virul.
Koronás és láthatatlan,
Itthon vagyunk karanténban.

Jegesmedve, hód sincs képben,
Húsvétunk volt ünneplésben.
Ismerősöm azon ágált,
Szó érte a házuk táját.

Náluk hál a vírus lehet, 
Magas láz az egyik jele.
Izgalommal telve a ház, 
Betartanak minden szabályt.

Emlékszem a dohány szagú vállra,
ölében a békés biztonságra,
szúrós puszit kaptam, de soha nem bántam,
ölelő karokkal este haza vártam.

Felkapott szeretett, vidáman kergetett,
valami játékkal de sokszor meglepett,
iskola tanulás, segített magyarázott,
tanította a rám váró felnőtt világot.

Hol van már a zöld rét,
hol emléked még kísért,
még tudom a helyét,
hol kezed kezemhez ért.

elfeledtek

(Viktória unokámhoz)

Ragyog okos két szeme,
Mint, aki ismét csatát nyert,
Nézd apa! - mutatja, mit csináltam,
Ez ám egy nagy alkotás!

szomorú ez a nap, de látod, mégis szép
nagyon boldog vagyok, hiszen velem vagy még
nyolcvanhét év súlya nyomja gyenge vállad
úgy bújnék hozzád... de félve vagyok nálad

Zeneszóval ébreszt a május,
Cintányér és dobszó szólal,
Viszi a hangokat a tó vize,
Ébresztő van furulya szóval.

Gyerekként fogtad a kezem,
velem sírtál, ha elestem,
lázas voltam, Te ápoltál,
öleléssel gyógyítottál.