Bort kell csinálni minden áron,
erdei szeder volt az álom,
közeli erdő ontotta termését,
elhatároztunk megszerzését.

No józan barátom, emlékszel,
te bírtál kémikusi készséggel,
sikerült volna, ha nem dohos a hordó,
hát így nem lett belőle, erdei oportó.

Úgy látom éjszaka van, éjjeli sötét
Hol nem látszik a derű, s az ég
Nem találjátok az utat hazafelé
A kín, a küzdelem itt mindenkié
Mikor jön a fény, a világosság
Mikor kel fel a nap, az éj után?
Vagy ébresztő harsonának kell szólnia?
Olyan hangosan, még nem hallott emberfia
Szóljanak hát a harsonák!
Ébredjetek álmaitokból alvók

Rongyos ruhapapucsában
lassan csoszog az idő,
érzem visszahúz a hajnal,
ablakom veri az eső.

Várom, csörögjön a vekker,
lassan el is szunnyadok,
már csak ezt a percet várja,
elrúgja a papucsot.

Gyorsan szalad a mutató,
vele együtt sietek,
várom már a buszt a sarkon,
bár még kicsit lihegek.

Kisgyermek alig tud járni,
ami csak kezébe kerül,
megfogja, mert rá kíváncsi,
szétszedi benne elmerül.

Anyjának mutatva gagyog,
aki szóval megnevezi,
felcsillan a szeme ragyog,
szó értelmét nem feledi.

Az óvodában  igazán,
mozoghat tanulhat játszva,
tapint ízlel szagol hall lát,
szeretetben biztonságban.

Keserédes lett egész életem,
a gondolattól, miért születtem,
emberek gyönyöréből, mire rájöttem,
de már a cél előtt bőven elkéstem.

Gyermekként, vagy mint legényke,
hogy te vagy Dávid csillagfénye,
eléggé jó barátunk voltunk,
iparos családból landoltunk.

Mi az, min fordíthatok, és amin már nem,
honnan is, tudhatnám, hol a bölcsességem,
tán volt, de valahol elvesztettem régen,
hiába keresem földön és az égen.

Szemeidnek kék sugara.
Ragyogjon. mint tenger kékje,
Születésed áldott napja,
Édesanyád reménysége.

Fenn a fehér bárányfelhők,
Tavasz tündért kísérgetik.
Simogatja selymes szellő,
Felkelő nap nézegeti.

Szeressétek a gyerekeket!
Szívük még tiszta, s ártatlanok,
Nem bántanak ők senkit!
Boldogok a szeretettől, szemük ragyog.

Kabócák énekébe, a tenger
beleszövi halk moraját,
égkárpitján hunyorgó csillagok,
estének adnak koronát.

Ne várjon sorsától gazdagságot, sikert,
Rakjon lombtalan ágból magának sátrat,
Nem mozdít sziklákat, nem dönt le hegyeket,
Adja át magát a mély megfontolásnak,
Ki ebben született.
Érezze bársonynak a durva darócot,
Keressen szépséget más dimenziókban,

Jártál már a hótól tündöklő hegyen,
hol hideg szél csípi pirosra arcod,
vagy tenger ölelte csöppnyi szigeten,
hol nincsenek csak ismeretlen arcok?

Házuk előtt Sára Borcsa,
Összebújva, sugdolózva.
Divatot együtt követik,
Mindketten ugyanazt veszik.

Ezen a szép gyermeknapon,
Cinke ébreszt énekével,
Napfény táncol az ablakon,
Mosolyog meleg fényével.

Mond Apa, veled mit beszéljek?
ha nem kérdezel, hogyan feleljek.

Inkább mesélj Te nekem -,
Én Téged is, de Anyát is szeretem.