Életünk, egén lassan
Elszálltak az évek,
Kimérten méred már a lépted,
Szavad egyre kevesebb,
Már nem is számolod az éveket.

Boldog az a gyermek,
ki családba születik,
anya, apa, nagyszülők,
együtt felnevelik.
 
Áldott a fénysugár,
mely kíséri életük,
ősi vérük összefog,
sírig fogja kezük.
 
A fény ha rátalál,
fiúra és a lányra,
szülői vágy felébred,

Kedves tanító Néni
Önnek írok most levelet,
valamikor hajdan,
Dombováron született.

Meg kell végre keresnem
Elveszett nagy álmomat,
Már majdnem elfeledtem;

Legyen ez a mi kis titkunk,
Ez a közös, égi szenvedély,
Lelkünkből, ha éjjel felrepül

Mikor a gyermek
Szomorú arccal néz feléd,
Mikor feléd nyújtja sovány kis kezét,
Mikor a nincs ül tort az asztalon,
Szívében megnő a fájdalom.
Mikor éhesen várja a szülő üzenetét,
Mikor a félelem tárul eléd,
Mikor a gyermek szeme felragyog,

fülem kicsi, szám hatalmas
vízben lenni nem unalmas
nagyon békés állat vagyok
de ha bántasz, hát támadok
nappal vízben, éjjel parton
fűcsomónak nincsen pardon
lelegelem mind reggelre
nappal nem vágyom ételre
ilyenkor csak szundítgatok

Nahát kedves jó barátom,
ó be rég volt, hogy láttalak,
egészséged, hogy vigyázod,
áll- e még a szőlődben a lak?

A Trianoni békekötés,
Emléke a népünknek ó fáj.
Szétszakadt az erős kötődés,
És Magyarország maradt csonkán.
 
Jubileumi most az emlék,
Nagyon is változott a világ.
Újra éledhet a kötelék,
Anyanyelv önazonosítás.
 
Összetartozás ezer jele,

Üzenetet találtam egy palackban,
a múlt üzent a távoli jövőnek,
minden rendben van, ha megtalálod,
még van élet, és még vannak remények.

Földünk haldoklik, a végét járja,
egyedül nem tudja újrakezdeni,
az utánunk jövő nemzedéknek kell,
az otthonunkat megmenteni.

 Magyarságomat tiltakozásba hajtja 
lelkem és szívem. Kezem ökölbe, 
s némán morzsolom apró, csöveket, körbe.

Szerelem: csalfa látomás,
Csalóka ábránd, semmi más?
Mitől oly édes borzalom

Szívemből szívedhez fénysugár halad,
Ha akarod, sokáig veled marad,

Álmomban arra ébredtem,
A világ eltűnt, teljesen.
Csendesen zuhantam