Csak ülök némán az útszéli padkán,
a sofőr ideges, látszik az arcán.
Tekintetem magányosan elveszett.
Bámulom mellettem a lyukas kereket.
Lelassult gondolatom tekeredik,
egészen a csavarkulcsra szegeződik.
Hangosan körbe és körbe nyekereg,
órámra lesek, az idő gyorsan pereg.
Sóhajtottam, végre útra keltem!
Eljöttem onnan, hol nincs helyem.
S most tessék, kételyek gyötörnek
hirtelen rám, Bűntudatok törnek.
Ó, mit szólnak, hogy így kések?
Éles tekintetek nyomot vésnek!
Összesúgnak majd mögöttem!
Mi volt fontosabb, Hol időztem?
Pedig Csak tiszteletből megyek,
nem is azért, hogy ott legyek.
S mielőtt onnan újra útra kelek,
oda biccentek, bocsánat, de sietek!
