Vettem egy jegyet az érzelmek vasútjára
jó mókának indult, egy programnak mára.
Álldogáltam kicsit még a sötét peronon,
közeledett felém egy érdekes feromon.
Be érkezett a vonat hullámos sínpáron,
melléd szólt a jegyem, te lettél a párom.
Jegyem igazolását gyorsan zsebre tettem.
Vajon az út végén ott ülsz még mellettem?
Kavarog a gyomrom, rengeteg csavar,
ez a nagy sebesség néhol belém mar.
Tótágast is áll már az egész világ,
hangosan harsognak néhol az imák.
El akartam jutni veled a végállomásig,
valahogy mindig beleszól egy másik.
De ezt én nem tűröm úgy érzem,
kezem is már remeg a vészféken.
Az utolsó cérna halványodni látszik,
körülöttem a táj is már csak mászik.
Kavarog a kérdés, s zakatol a vonat,
nem érzem, előre megy vagy éppen tolat?
Közeleg egy alagút, elvarázsol mindent,
a nagy sötétség közelebb hozott minket.
Átfonódott erős karod a vállam felett,
s lám az út vége még nem következett.
Robogott a járat szélsebesen tovább,
ki tudja, mikor lassít vagy hagy alább.
De most már talán nem is érdekel,
ez a sin pár egészen az égig is érhet el.
