Ablaküveg táblán eső pereg,
hát Európa most végigremeg,
aláírtuk millión az íveket,
így ébresztünk szép reményeket.
kik alszanak még, ébredjetek,
repednek százéves díszletek,
egyesülhet most ősi földünk,
székely kiálltja, hazajöttünk,
idegenektől sokat nyögtünk,
változás lesz, így esküdöztünk.
Piros-fehér-zölden lobog a láng,
örömtől ölelkezve, tán zokognánk,
bús álmából ébred, Magyar-hazánk.
Kik földi poklot már megjártak,
sok kínok között végigmásztak,
ki voltak téve alázásnak,
nem ütünk vissza sérelmekért,
mindig dolgoztunk kenyerünkért,
könyöradományt nem fogadtunk,
megértés volt az ajándékunk.
Többször akarták ránk húzni a vörös kámzsát,
fiatalságra dobni kommunista pányvát,
ránk akasztani felhalmozott számlát,
ám a Magyar sokszor szakította láncát.
De még mindig támadják nemzetünk,
ártatlan lánykát, kit mind szeretünk,
nem bánattól, boldogságtól könnyezünk,

Urunk álld meg mindennapi kenyerünk,
legyen számukra ez, végső üzenetünk.