Láttam a temetőben,
fekete fejkendőben,
egy magányos fejfánál,
kezében pár virágszál.

Görbe háta tartotta,
bánatát megrajzolta,
fénylett pár könnycsepp arcán,
halk ima pergett ajkán.

Én még megismertem őt,
a sudár, gyönyörű nőt,
emlék ő a homályban,
kit gyermekként csodáltam.

Megtört mára, csak árnyék,
bár most is szép, csak másképp,
tova lett rég a szépség,
sírban pihen már békén.

Virágot hoz párjára,
fiára és lányára,
egyedül magányosan,
oly bús, oly vigasztalan.