sze 02/15/23
Kovácsné Lívia
Hegyek ormán, erdő szélén
tölgyfa ruhám őszi színben pompázik.
Megcsodálják őzgidácskák, nyuszik,
mókuskák és sünik.
Dicsérik is, milyen szép őszi ruhát vettem.
sárga, piros, rozsdabarna díszíti a köpenyem.
A megérett makkjaimat mókuska az odujába viszi.
Színpompás ruhácskámat megcsodálja mindenki,
én lettem az erdő legszebb tölgye,
|
Dér csípi az út menti padkát,
még most is hallom a hangját,
és nyikorog a cipőm alatt,
mégsem hozott idén havat!
Pára leheli az ablakot,
kémény füstjével jóllakott,
önti magából a kormosat,
haj, idén nem láttunk havat!
És a hófehér szőnyeg helyett
|
Szeretném, hogy érezd
azt, ahogyan én szeretlek
szeretném, ha úgy éreznél
ahogyan én érzek!
|
k 02/14/23
Kovácsné Lívia
A tél fagyos lehelete jégvirágokkal díszíti
a szegényes kisszoba ablakát.
Spórolni kell a tüzelővel, messze még a tavasz.
Dideregve húzzunk magunkra még egy takarót.
Sajnos nincs több ruhánk,
reggelre így is átfagyunk.
A hótakaró még hiányzik a vetésről,
pedig nagyon kellene már.
Megvédené a hidegtől a vetést,
|
k 02/14/23
Kovácsné Lívia
Egy pillanat, s elszállt az életünk.
Egy pillanat, és mi észre sem vettük.
Nem tudhatjuk, kedvesem, mi vár ránk.
Az életünk sebesen tovaszáll.
A centit valahol régen vágják már.
Egy pillanat, mely oly gyorsan elrepül.
A földön ennyi jut nekünk.
Egy pillanat csak, ennyi az életünk.
Hát szeressünk, amíg megtehetjük.
|
csend és nyugalom vesz körül
kint csak egy kis rigó fütyül
érezd, ezt vágytad álmodban
ringatózom két karodban
2023. február 14.
|
S mondd árva kis virág!
Ó, milyen lett ez a világ?
Megöntöznek néha téged?
Vagy csak úgy letépnek?
Mondd, színes, szép virág!
Milyen lehetne a világ?
Ha megéreznék illatod,
Szíveket meghatod?
Ne búsulj kis virág!
Talán változik a világ?
|
h 02/13/23
Kovácsné Lívia
Nekem nem kell más, csak Te,
ha jön az éj, s széthiti csillagporát.
Légy velem kedves, érted epekedem,
téged vár ölem nyíló rózsája,
ringó csípőm a szerelem dalára ring,
s visz a boldogság honába.
Ha jő az éj, csak te legyél velem,
téged óhajt duzzadó keblem,
reszket a vágytól, hogy a tiéd legyen,
|
h 02/13/23
Kovácsné Lívia
Sziklák között egy mély barlang.
A kis csacsi arra ballag.
Répát majszol ő boldogan,
Most kapta a kis haszontalan.
Sziklák mögül sakál lesi.
Jó lesz ebédre majd neki.
Rá is ugrik a szamárra.
Ordít szegényke iázva.
Lá, iá, kiabálja.
Segítség jön, ő ezt várja.
Oroszlán jő nagy mérgesen.
A zaj álmából keltette.
|
szo 02/11/23
Kovácsné Lívia
Egy pad vagyok csupán a sok közül,
s boldog vagyok, ha valaki rám ül.
Ó, ha szerelmes pár ül énreám,
lesütöm a nem létező szempillám.
"Egész padlényem belekábul,"
reszket a lábam, s a támlám elpirul.
Most már kevesen ülnek le rám,
mindenki siet, ki erre jár.
Egy öreg nénike ül le gyakran,
itt siratja ő a múltat.
|
szo 02/11/23
Kovácsné Lívia
Száz szál piros rózsát hoztál kedves nékem,
ölelő két karodban várt engem az éden.
Százszor és ezerszer megköszöntem néked,
szerelmes szívemet adtam neked érte.
Édes csókjaiddal halmoztad el a testem,
nem is volt boldogabb nálunk senki sem.
Liliom illata lengte körül szobánk,
testem az öledbe omlott,
|
p 02/10/23
Dáma Lovag Erdő...
Egy síró kutya hangját hallom
Késő éjben csak hallgatom
Sötét éjben, a csendbe belevonít
Elvesztette a szeretett gazdit
Megérzi ő igaz szíve
A gazdi elment mindörökre!
Csitítanám, de nem lehet
Vonító hangja éjszakába beleremeg
|
cs 02/09/23
Bíróné Marton V...
A színes, őszi erdő szélén
Egy öreg, magányos pad vagyok.
Az életem csöndes és békés,
Árny és napsütés az avaron.
Röntgenképe fának az árny,
Sötétbarna színe oly csodás.
Aranyszíne a nap sugarán,
Tölgyfa alatt állok ostobán.
Lelkem szeme múltamhoz társul,
|
cs 02/09/23
Bíróné Marton V...
"Lelkemről álmodsz olykor? - Azt hiszed."
- Nálad szebb lélek nincs a környéken.
|
Tavaszi lágy szellő ébresztgeti
szép kedvesen halkan szeretgeti
még téli álmát viselő lelkem
lassan, mert tudja, hogy úgy szeretem!
Csicsergő madárhangon csalogat
gyengéd napsugarakat ragyogtat
karjaiba zár, közelebb érek
oly üde réti virág, még kérek!
|
cs 02/09/23
Kovácsné Lívia
Ó, drága kincsem, oly boldog vagyok,
ha a két szemed féltőn rám ragyog.
Ha a nevemet halkan súgod,
hallani, ahogy a szívem dobog.
Ó, drága kincsem, mikor átölelsz,
izzik a levegő körülöttünk,
oly szép az életünk.
Ó, drága kincsem, súgd, hogy szeretsz,
borulj a vállamra csendesen,
s én édes csókot lehelek fáradt szemedre.
|
cs 02/09/23
Kovácsné Lívia
Tudsz-e még hinni a tavaszi szellő simogatásának,
a nyíló virágok illatának?
Tudsz-e még hinni a gyermekek kacajában,
amint játszanak a pitypang sárga virágával?
Tudsz-e hinni abban, hogy jobb lesz a világ,
hogy a gazdag a szegényre nemcsak szitkot,
terhet hány?
Tudsz-e még hinni, hogy lesz még kikelet,
|
"A köd szitálva telepszik a tájra",
fehér leplet borítva kopasz fákra,
kik ágaikat az ég felé nyújtják,
míg az égi lámpásokat meggyújtják.
Csend van. Köd ruháját az éj felvette,
fehér sipkáját földre terítette,
álmosan a fák ágai közé bújt,
összeolvadt vele a jelen s a múlt.
|
sze 02/08/23
Pitter Györgyné
Létezést adtál neki és ő boldog volt,
szállt, egyre szállt,
kereste, hol a Nap, és hol a Hold,
és te követted szemeddel,
mert gyönyörű volt.
Tökéletes forma, tisztaság,
minden szín hordozója,
könnyed és üde,
kacagás és várakozás.
|
sze 02/08/23
Pitter Györgyné
Ballag az idő észrevétlen.
Őrangyalom kezében aranyfonál,
óvva figyeli minden léptem,
mellettem áll majd a Kapunál.
Ez az én utam, lassan megyünk.
Angyalom szárnya a felhőkig ér,
szívében szeretet, néha összenézünk,
mosolya, könnye biztatást ígér.
|