Itt a farsang,
ó, de jó,
maskarába öltözni
de csudijó.
Van itt minden, kifli, sajt, hamburger és botmixer,
királyfi és királylány, szolgáló és lovászfiú.
Kígyó, béka, oroszlán,
kiskakas és öreg tyúk,
dominó és sakkfigura.
Szól zene, táncolunk, vigadunk, eszünk, iszunk, mulatunk,
ma mindent szabad,

Én és a kiskutyám,
két elválaszthatatlan jóbarát.
Együtt vagyunk jóban, rosszban,
télen hóban, fagyban,
nyáron a forróságban.
Együtt játszunk mi naphosszat, megvéd, ha a szomszéd fia bosszant.

Szent alázattal csodálom minden versedet nap mint nap,
s mint aranyló tollpihe,
a templomi áhítat csöndjét,
a fájdalmas sóhajok libbenésében két ima között.
Egy géniusz, kit Istenünk a földre küldött,
s viszi véres sebeivel keresztjét a golgotára,
s mi, hitvány halandók, bámuljuk szenvedései útját, és majdan, ha rádöbbenünk vétkeink

Ha jő a fény,
hát bízz, s remélj.
Új tavasz kél,
a lélek él.
Jöjj te is,
és engem hívj.
Szívedben ott lakok,
így mindig veled vagyok.
Hát jöjj, szeress,
én kedvesem.
Tiéd már rég a mindenem.
Ha jő a fény,
eltűnik a sötét.
Az élet szép,
légy hát enyém.

2023. március 8.

Hideg reggeleken,
didereg a remény.
Fejem töröm ezen,
kinevet a repkény.

Engem mégis úgy bánt,
hozzám hűtlen lettél.
"Ej, de bánt, ej, de bánt,"
hogy te így elmentél.

Kár, de ez így történt,
ily nagyot tévedtél.
Felfogtam ezt tüstént,
engem nem szerettél.

Nem lehet,
nem szabad,
ne gondolj rá.
Messze térben és időben,
bár tudod, szeret.
Nem jön, nem jöhet,
sír a szív, könny pereg, vér csorog a szívből,
nincs esélye,
kővé válik,
ez volt az utolsó reménye.
Már nem hisz senkinek,
megszakadt a szíve örökre.
Talán még is van csöpp esélye,
még hinni akar,

Itt a tavasz,
s nyílik a hóvirág,
mit úgy vártunk a hosszú tél után.
Harmatcseppek a fűszál hegyén,
derengő fény reszket hajnalban a bokor tövén.
De jő a nap fénylő, meleg sugara,
s megsimogatja a fák duzzadó rügyeit,
így köszöntve a szép tavaszt,
a természet ébredését.
Virágba borul a táj,
s orgonák illata száll a légben,

Nekem Te jelented a világot,
tavasszal a nyíló hóvirágot.
Nekem Te vagy, aki a gondolatomat is érti,
nem kell semmit sem szólni.
Nekem Te vagy a vers, a líra,
neked írom verseim hófehér papírra.
Nekem Te vagy a festék, az ecset,
mely a kezemet a fehér vászonra viszed.
Nekem Te vagy az erő,
a gondoskodás,

A lonc egy csodálatos illatozó virágözön.
Szívemnek oly kedvesek a zöld kis levelek között
megbújó fehér és halványsárga szirmok,
amelyek zuhatagként folynak le a lugasunk oldalán
tele illatozó virágokkal.
A bódító illatú virágok messziről idecsalogatják a méheket
és az apró rovarokat,
mert ők a virágok szirmaiból

Tavasszal nyílnak a gyöngyvirágok,
egy vékony száracskán
apró, kis hófehér harangok, zöld hegyes levélkék féltő ölelésében.
A kicsiny harangocskák,
mint a csengettyűk, csilingelnek a lágy tavaszi szélben,
hófehér szőnyegként a kiskertemet beterítve.
Illatozó kis harangok, játszik velük a tavaszi szél,
s messze viszi hírét,

Vörös fényben úszik a föld,
elcsendesül a hegy, a völgy,
utolsó sugarát nézem,
a látványt szívembe vésem.

Oly szép a színes elmúlás,
az este és a búcsúzás,
melengeti lelkem a táj,
mit festett az alkonymadár.

Ha sötétbe borul minden,
nincs már, aki búcsút intsen,
tovább állok az utamon,
de eljövök új hajnalon.

Meseország dzsungelében,
egy új oroszlán a király,
lelkében sok gondolat járt,
a népe vajon mit kíván?

Megszavazták egyhangúlag,
lehet ő egy jó király,
ha  szavakat meghallgatja,
hisz anyanyelvük nem sivár.

Szeretet bújt a szívébe,
nemes lelke hófehér,
erejével nem élt vissza, 
gondolata lett a vezér.