Kereslek kedvesem az éj sötétjében s az égen,
én megtaláltalak a halvány holdsugárban,
mely az ablakomon beosont,
és mint a tollpihe, oly puhán átkarolt.
Átkarolt, hozzám bújt, suttogott,
s én behunyt szemmel,
vágyaimmal harcolva éreztem kezed bársonyát,
szíved dobbanását.
Úgy éreztem, velem vagy ezen az éjszakán,
hogy nem álmodom,
hisz rád vágyom.
Oly nagyon vágyom,
hogy ez ne legyen álom,
annyira akarom,
és nem hagyom,
hogy elhamvadjon,
ez az érzés örökre velem maradjon,
az agy most ne gondolkodjon,
békén hagyjon,
s a szerelem elvarázsoljon!
Érzem, igen érzem,
amint lágyan simítod testem lankáit,
s te is érzed a rejtelmeim izzó kincseit,
ujjaid hegyén a nektár cseppjeit.
A holdsugár világítja meg a reszkető testemet,
melyet a vágy már hatalmába kerített,
ordítom az éjszakába a nevedet.
Érzem testemen a testedet,
érzem felhevülő, lüktető vágyad,
amint bennem vágtat,
mint a felkorbácsolt vihar és a villámlás,
mely belém hasít,
a hurrikán, mely az égbe repít,
és sikoltva, görcsösen kapaszkodok beléd,
hogy még légy újra és újra enyém.
Ó, kedvesem,
a szerelem izzadságcseppjei csillognak rajtunk,
s átnedvesedett, gyűrött lepedőnk
a tanúja beteljesült boldogságunknak.
Tudom, ez álom,
de édes álom,
és talán, egyszer, veled újra átélhetem.
Addig rólad álmodom,
én édes angyalom!

2023. október 22.