Én láttam elbukásod
Ó, szent FORRADALOM!
Még fiatal voltam, de elmondhatom,
Értettem minden jajszavát.

 Láttam a menekülök áradatát,
S láttam a szenvedő anyát, apát,
Ki siratta távozó hős lányát, fiát.
Ó, mily keserű éveket zártam a szívembe!

Megértettem (12 évesen), hogy minden el van veszve!
Láttam, s hallottam a tankok dübörgő hangját,
Megint hősként elvérzett Magyarország!
Hősöknek nem jutott virág!

Azután csend és fájdalom,
Zokogás bent az otthonokon,
Családok apa nélkül, egyedül,
S a börtönök megteltek belül.

Hányszor hullattad véred, édes hazám?
Múló századok hányszor támadott?
Szétszabdalva, világgá néped menekülve
Zokogott a hős, aki téged elhagyott.

S mégis láttam, éveim e pár évtized alatt,
Erős vagy TE, s bátor, ha nem hagyod magad.
Erős és bátor, győz az akarat,
De csak megint akkor, ha fiaid egyet akarnak.

Segítséget soha ne várj senkitől,
Állj talpra, csak a gyáva menekül.
Munkával védd meg e szent földedet,
Ne engedd, hogy hazád s földje idegené legyenek.

Fussatok hát, ha futni akartok!
Gyáva népnek az Isten nem ad hazát.
Idegen földön szolgasors vár rád,
S otthontalan leszel, a nagyvilág nem a hazád.

Mert ha nem fogsz össze,
Rosszabb, mint a tankok özöne.
Kezedből a lét kihullik, mint a homok,
Sirathatod a hazád, mert ő lesz eladott.

S akkor futhatsz messzire,
Hisz oly nagy a világ.
Sehol nem találsz hazára,
Mert idegen föld nem a hazád.

A FORRADALOM elbukása a szívedbe vág.
S az áldozatok vére az égre kiált.
Romba döntött házakat felépítették akarattal,
De ha önként adod fel, elveszik hazád.

Mosonmagyaróvár, 2013. november  4.