sze 02/01/23
Bíróné Marton V...
Félhomályban ülök fény-árnyék között,
Fekete-fehér színek árnyékában,
Mikor egy fény villan a vállam fölött,
Érzem, hogy belőle melegség árad.
Épp mikor az unokámra gondoltam,
Drága kincsem, oly távol vagy már tőlem,
Lelkeddel gondolatom viszonoztad,
És a lelked érintése így ölel.
|
k 01/31/23
Kovácsné Lívia
Betűk halmaza a hófehér papíron,
nyelvünk értékét viszi tovább e lapon.
A magyar nyelv a legszebb a világon,
szókincse színes, csodálatos.
Elődeinkre büszkék vagyunk,
anyanyelvünk a mindenünk.
Sokat változott az évtizedek alatt,
de szépsége mindig megmaradt.
Bárhol élsz a nagyvilágban,
ha magyar szó hangzik el,
|
k 01/31/23
Kovácsné Lívia
Pirkad az ég alja,
hajnal hasad vörös lánggal,
szél fúj a határban.
Megkondult a templomunk harangja,
benne van életünk oly sok fájdalma.
Ébred a hajnal, eloson az éj,
magával viszi a csillagos fekete köpenyét.
A fák ágai között dereng a fény,
új nap jő, s vele új remény.
Vasárnap reggelén kicsit lustán
|
Az univerzum csillagkapuja,
a napsugár hintette fényével,
az első szívdobbanás tanúja,
ajtaja kezdetének, végének.
Viharok formálják, egyengetik,
születése ódáját bömbölik,
vizét hurrikánok kevergetik,
vulkánok forró magját köpködik.
|
h 01/30/23
Kovácsné Lívia
Nélküled üres a lelkem.
Nélküled nehéz a szívem, hiányzol nekem.
Nélküled másképp szól a hegedű.
Nélküled megszakad a lemezen a tű.
Nélküled oly borús a világ.
Nélküled nem nyílik nekem virág.
Nélküled beborul az ég is felettem.
Nélküled egyedül vagyok, s hull a könnyem.
Ha látlak, minden sokkal könnyebb.
|
Álom és valóság keveredik,
sejtelmes árnyékként a látomás,
messze száll, majd újra közeledik,
az illúzió tépett fátyolán.
Bús hangok kergetőznek bársonyán,
képek rejtik el a valóságot,
az elme zavarodott mámorán,
csak keresgéled a bizonyságot.
|
Jöttem, hogy láss,
láss meg engem!
Értsd, hogy ez más,
ó higgy bennem!
Láss, mint embert,
embert s a nőt!
Víg édenkert,
teremts jövőt!
Kell, hogy szeress,
szeress, engem!
Szívem éhes,
tápláld lelkem!
S míg szabadon,
|
v 01/29/23
Kovácsné Lívia
Felfoghatatlan gondolatok kavarognak bennem.
Hiánycikk lett manapság a szeretet.
Szeretetre éhező emberek hada sétál utcáról utcára.
Elsétálunk egymás mellett, szeretet nélkül élik életüket.
Megfásult világunk sarjhajtásai, ami termést soha nem hoz.
Mivé lesz így a világunk,
útjuk céltalan, s nincs soha égbe szálló imájuk.
|
v 01/29/23
Kovácsné Lívia
Szállj velem,
ha két karom átölel.
Szállj velem,
ha itt az éj.
Száll velem, a szerelem rózsája
téged hív.
Szállj velem,
ha szeretsz még.
Szállj velem,
a boldogság itt ér.
Szállj velem,
hogy eggyé váljunk kedvesem,
Te meg Én.
|
v 01/29/23
Bíróné Marton V...
Az óév már elfáradt,
az idő messze vitte,
az angyalok dunyhája
fel is melegítette.
Az újév gyors léptekkel,
amikor megérkezik,
már fenn a kék egekben
fényjátékok övezik.
A pezsgős dugó durran,
gyöngybuborék a nedű,
szerpentinek ránk hullnak
és mámorosak lettünk.
"Tiszta szívből kívánom",
legyen boldog az évünk,
|
v 01/29/23
Bíróné Marton V...
"Ballag már az esztendő"
hátán hordott sok terhet,
soha sem volt egyenlő,
hol több, hol kevesebb lett.
Félre most a gondokkal,,
hagyjuk messze mögöttünk.
étellel, italokkal
óévtől elköszönünk.
Dalolja a strófáját,
a hangját rezegteti,
hegedű száraz fáján
a húrokat pengeti.
Az asztal megterítve,
ünnepi a vacsora,
|
Csak a szemed nézem
Szonett Kati lányomhoz
Nem kell, hogy szóljál, maradjál hallgatag,
gének örök kapcsán összeköt a vér,
olykor beszűkül, majd kitágul a tér,
leporlik rólunk a körkörös harag.
Vibráló sejtedben én vagyok a mag,
a mozdulat, gesztus magáért beszél,
hiába szaggatja telünkben a szél,
a szeretet bársony kettőnkön marad.
|
Mindennap ugyanaz szól a rádióban...
Feltörő gyomorsav szorítja mellkasod...
A stressz ma is beüt, mint a svájci óra,
Meglepni nem tud már, úgy megszoktad; hagyod.
Hagyod, hogy hadd vigyen idő szürke árja,
De odabent valami folyton felzokog,
Életért kiált a képzelet világa,
De túlüvölti hangját a megszokott robot.
|
szo 01/28/23
Dáma Lovag Erdő...
Hull a hó, fehér takaró takarja a tájat,
Amit csak csodálok,
Piros szívvirág ragyog az ablakban,
Kinyílt, mert nyitásának ideje van.
Nyíljál hát szívvirág,
Ragyogj piros szirmaiddal.
Örvendeztesd meg szívünket,
Feledjük el, hogy künn hideg van.
|
szo 01/28/23
Kovácsné Lívia
Amikor álmodom, a felhők fölött szállok,
mint a madár, hegyeken völgyeken, tengereken át.
Szabadon szárnyalok fel a magasba,
messze tájra, egy csodaszép világba.
Mint a kolibri, mely a virág kelyhéből issza
az édes nektárt boldogan.
Mint az albatrosz, mely tengereket átszel
hatalmas szárnyaival, oly kecsesen, könnyedén.
|
szo 01/28/23
Kovácsné Lívia
Süt a nap, de még nincs ereje,
harcol ő is a hideggel.
Már hosszabbak a nappalok,
és éjjel ragyognak a csillagok.
Jön a tavasz,
hisz oly nagyon várjuk már,
testünk, lelkünk napsugárért mond IMÁT.
Már jő a hajnal és melegszik a nappal,
de az éjszaka még hideg, harcol a faggyal.
A hóvirág a tavasz hírnöke,
|
p 01/27/23
Kovácsné Lívia
Néha úgy érzem, nincs remény.
Hiába minden vélemény.
Elvesztem a talajt a lábam alatt.
Mint a légtornász, ki elveszti egyensúlyát
fenn a magasban.
Néha úgy érzem, vége mindennek.
Szívem nem bírja tovább és megreped.
Mint a vergődő madár, aki
a kalitkából kiutat nem talál.
Néha úgy érzem, nincs remény,
|
p 01/27/23
Kovácsné Lívia
Lelkem repül, ha hallom a hangodat.
Szívem dobban, ha látom az arcodat.
Lelkem repül, ha látom a mosolyodat.
Szívem dobban, ha nekem bókolgatsz.
Lelkem repül, ha engem így szeretsz.
Szívem dobban, mert az édes szád rám nevet.
Lelkem repül, mert kettőnk lelke már eggyé vált.
Szívem dobban, mert szeretni vágy.
|
sze 01/25/23
Kovácsné Lívia
Az élet viharos tengerén
sokszor hisszük, hogy révbe értünk.
Nem tudhatjuk, mi vár még ránk.
Mit hoz nekünk a jövő már.
Hisszük, hogy életünk szép lesz
és gondtalan,
de sorsunk nem mindig így halad.
Remény és vágyódás az életünk,
s nem tudjuk meddig élhetünk.
Mindig jöhet egy csalódás,
amelyet nem vártál.
|
sze 01/25/23
Kovácsné Lívia
Ma reggelre a januári tél
fehér csipkeruhába öltöztette a tájat.
A téli szél lehelete zúzmaraként,
ráfagyva díszíti a fák, bokrok ágait.
A tél még megmutatja, milyen vad
és kiszámíthatatlan tud lenni.
Az erdei vad is búvóhelyet keres
és reménykedik, hogy lesz mit ennie.
Csodaszép így a táj január közepén.
|