piciny porszem vagyok a földön
életem egy percnyi pillanat
nem punnyadó parázs, fényözön
mely lángra gyújthat egy perc alatt
2022. december 19.
|
cs 12/22/22
Dáma Lovag Erdő...
Mikor száll feléd a karácsonyi ének
Visszatérnek gyermekkori emlékek
Mikor négy éves voltam talán
Így szólt jó apám:
„Jegyezd meg jól, kislányom
„Jónak lenni jó ezen a világon!”
Kézen fogva elmentünk falunk temploma elé
Nagy volt a baj, a fájdalom a kitelepítetteké
|
Csendes pelyhek ereszkednek,
egyre nagyobbak és szebbek,
bámulom az ablakon át,
miként változtatja magát.
Lágyan érkeznek egymásra,
takarót szőnek a világra,
betakarják szépen a tájat,
a kis házikót s a fákat.
Mert így olyan szép az ünnep,
|
Sütemény illata tölti be a házat,
ideje megnézni az eladó fákat,
keresni dobozba elrakott díszeket,
vajon a fényfüzér tavalyról jó lehet?
Hűtő már tele van, őrzi a lakomát,
kamra a polcokon tálakban kocsonyát,
asztalra gyertya, ablakra hópehely,
rádió egész nap ünnepről énekel.
|
Szobámban négy gyertya, bennem hetvenhét
év leégett, kormozott, csorba csonkja
üres üvegszem ég vakon, azúrkék
fényt várok tőle, mint esdeklő szolga
elkéne nálunk a szép szelíd beszéd
szívek tág kamráiba raktározva
hallgathatnánk a szeretet lágy neszét
kicsomagolhatnánk újra meg újra
egy felénk nyúló a tárt karok közül
|
Űrkeretben magamba nézek
A kedvem ma rondán elázott
velem csak a magány bratyizgat
unom e kiszikkadt világot
szállást keresek bánatomnak
kapualjban sunyít az élet
pénteki menü lekváros fánk
hosszú a tél, csak attól félek
március végén lesz-e még fánk
üresen tátong bennem a tér
kopottas úttest, szürke járda
|
p 12/16/22
Kovácsné Lívia
Ó. Drága emlékeim ködfátyolán át mostanában
sokszor föltűnik Édesanyám karcsú, törékeny alakja.
Ó. Drága Édesanyám, aki véres verítékkel
hozta világra későn jött gyermekét.
Emlékeim verejtékcseppjeiben téged látlak, anyám.
Féltőn, de szigorúan neveltél,
s a szegénység, amelyből nem volt kiút,
megsebezte testedet, lelkedet.
|
Alkonyatra a fám szépen kidíszítve,
Felmuzsikál bennem a Karácsony este,
Kapumban dal zendül, a farkát csóválja
Kutyám a cigányok kolduló dalára,
Megyek, a kalácsot, apró pénzt keresem,
Hát megjött e szegényes, rongyos Betlehem,
Bennem a várakozás még csak szendereg,
Holnap jön a család, jönnek a gyerekek,
|
Béke és nyugalom tölti be a tájat,
finom takaró borítja a házat,
lépteim nyomait visszanézve látom,
mintha csak én járnék ezen a világon.
Szellő megrebbentett kemény, jeges gallyat,
felugat egy kutya, hamar el is hallgat,
talán nem érezte oly bajnak a zaját,
így hagyja aludni még álmodó urát.
|
cs 12/15/22
Kovácsné Lívia
Itt van már a karácsony,
fa alatt az ajándékom.
"Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon"
Az ajándékom gyorsan ki is bontom.
Benne csodás fotó van,
bizony a dédunokámtól kaptam.
Ő a legnagyobb ajándék,
nincs nagyobb boldogság ennél.
Két szép csillogó szeme,
ha rám mosolyog, rögtön elolvadok.
Ő Levente,
az én kis reménységem.
|
cs 12/15/22
Kovácsné Lívia
Kerek erdő közepében,
annak is a sűrűjében.
"Az élet egyre mélyebb erdejében"
ott lakik egy kicsinyke házban
egy vénséges vén öreganyó.
Megjárta már ő a hadak útját,
élete fonala fogytán van már.
Hű társa, az öreg Bodri kutya,
ki őt bizony el nem hagyja soha,
a gazdájának megfogadta.
|
sze 12/14/22
Kovácsné Lívia
Dér lepte fák, jégvirágos ablakok,
a tél a széllel egy viharos táncot rop
már a havas tájon.
Reccsen a gyenge faág,
a jégcsapot nem bírja már,
letörik szegény, s huppanva földet ér,
a hótakaró biztos védelmet ígér.
Havas a táj, csúszik a szán,
a jégvirág az ablakokat beszőtte már.
Mind más és más, csodálatos látomás.
|
sze 12/14/22
Kovácsné Lívia
Még kell hinni,
hogy minden újra szép és jó lesz,
béke lesz és nyugalom
nem háború és borzalom.
Még kell, hogy reménykedjünk,
mert remény nélkül elveszünk.
Még kell érezni szívünkben a szeretetet,
mert szeretet nélkül élni nem lehet.
Még kell bízni, hogy a megváltó eljön,
itt lesz, hogy végre helyére áll a világrend.
|
k 12/13/22
Dáma Lovag Erdő...
(Vágyunk a fehér Karácsonyra)
Leszállt az éj, tele holdvilág udvarával,
Feltámadt a nyugati szél,
Csendes altatót dalolva
Meglepetést hoz holnap reggelén
S korai csendben kitárom ablakom.
Fehér táj köszönt rám e hajnalon.
|
k 12/13/22
Kovácsné Lívia
A platánfák utolsó levelei is lassan földet érnek,
és az őszi eső után a vizes avar furcsa cuppogása jelzi
az ősz elmúlt napjait.
Az élénkítő szél fagyos leheletén érezni,
nemsokára megérkezik a tél.
|
k 12/13/22
Kovácsné Lívia
Levetette lombruháját már az őszi erdő.
Süvít a hideg téli szél, a didergő.
Fázósan bújnak össze a fák,
vacog a hideg télben a táj.
Hajnalra köd száll a völgyekre,
betakarva mindent,
mint dunyhával édesanyám minket.
Megjött a december faggyal, hideg széllel,
de a java még hátravan, ez csak a kezdet.
|
h 12/12/22
Kovácsné Lívia
Annyi kérdés zsong most a fejemben,
kint ködös tél,
a szél a fákon zenél egy vad rockzenét,
hó helyett eső áztatja
a sok lehullott falevélkét.
|
h 12/12/22
Kovácsné Lívia
Míg égnek a vágyak és lüktet a szív,
az ész remél és tetemre hív.
Még vívódsz magadban,
tán lesz erőd kitörölni a múltat,
ha a jövő jön, s utat mutat.
Hull a könny és reszket a lélek,
az élettől még mit remélek.
Már csak csend kellene,
béke és nyugalom,
megfáradt testemnek biztos oltalom.
|
Ropog a fa, hangja hallik,
öreg ajtó halkan nyílik,
az akác egymásra borul,
egy utolsó csókért koldul.
Nem az utolsó, még bízik!
De már a látvány is izzik,
melegség árad s járja át,
a kicsinyke szürke szobát.
Már is oly hevesen lobog,
mint balerina úgy mozog,
|
v 12/11/22
Kovácsné Lívia
Hajnalodik,
az eső monoton ütemes kopogását
hallani a szürkületi csendben.
Még alszik a város,
s a hajnali csend
ránktelepedő ködfátyolán át
a kockaköveken megcsillanó
esőcseppek tánca ad ütemes dallamot.
Az eső megállíthatatlanul esik,
nyirkossá téve a város rejtett zugait,
hova a napfény sem jut el soha.
|