Advent második vasárnapja reményt ad a szíveknek.
A REMÉNY velünk van,
s boldogság van a lelkünkben.
Reméljük, hogy minden szebb lesz,
hogy a világon végre már béke lesz.
Reméljük, hogy nem lesz oly sok éhező ember
s gyermek a világban.
Megtelik majd az éhező emberek tányérja is
minden földi jóval, mi szem szájnak ingere,

A  szeretet ünnepén gondoljunk a nyomorgó emberekre,
kiknek nincs terített asztaluk, nincs díszített otthonuk.
Kiknek szíve fáj, s nincs szerető szív, 
aki szívdobogva, meleg étellel hazavár.
Gondoljunk a sok éhező gyermekre,
ki akkor is örül, ha kenyeret foghat vékonyka kezébe.
A szeretet ünnepén segítsük az elesetteket,

Szívemben a kínzóan szép múlt emlékei
Hiányolom őket igen gyakran vissza
Sorra hervad el minden virág és csoda
Megélted már, vagy csak szeretted volna?
Semmit nem veszítesz, vállald be újra
Legyen szivárványos az ég alja.

Elindult Lappföldről a MIKULÁS,
rénszarvasok húzzák a szánkóját.
Leszáll most nálunk és azt látom már,
nehezen cipeli teli zsákját.
Alig fért a kéménybe szegény,
hogy az ajándékokat ossza szét.
Cipellőkbe ajándékot rakott,
a gyerekek örülhetnek nagyon.
Boldogság lengi be a kis házat,
Mikulás, itt jövőre is várnak!

Lassan enyhül a vihar,
s a fák csapzott, megtépázott ágain
még csillognak az esőcseppek.
A tócsákban megbújó esővízben 
tükröződik a hajnali fény,
s megtöri az idilli csendet egy rigó füttye.
A nap lassan, félve kikandikál
egy kósza felhő mögül,
meggyőződve, hogy a vihar elült,
majd szivárványhidat húz ég és föld közé.

Élt egyszer vala, talán nem is oly régen
három hű jóbarát Isten kegyelmében.
Együtt koptatták az iskola padjait,
együtt élvezték az ifjúság napjait.

Honnan a barátság? Lehet, megkérditek,
egy évben, mindhárman egy napon születtek.
Tudták, a barátság egy életre szól majd,
nincs semmi, mi köteléket ketté szakajt.

Felragyogtak a karácsony csillogó fényei,
csillog, villog a világ,
szikrázik a csillagszóró,
csilingel a csengő.
Gyermekének jókedvűen száll a légben,
mint hópihe a szélben.
Így szép a mi ünnepünk,
ha a család együtt ül
a megterített asztalnál,
ahol mindenki finom ételre talál.
Van itt minden, mi szem-szájnak ingere,

Itt van már a karácsony, szent ünnepünk.
Éjjel álmomban, manó koromban,
ecsetemmel vidám színekre festem meg 
a karácsonyi fényeket.
Feldíszítem a fenyőfákat csodaszép díszekkel,
pirossal, sárgával, kékkel, zölddel, arannyal,
ezüsttel s fénylenek mind az éjsötétjében.
Beragyogják a világot,
olyan, mint egy gyönyörű álom.

Az állat belehal, az ember túléli,
mert reményt ad néki az ostoba semmi,
résnyit a sötétben .

Mit előre tudtam, húsz évre rá igaz,
csak egy vállrándítás volt mindig a vigasz,
a gaz már ellepett.

Látok viharokat, villám villanásit,
legyint a közönség, és nagyokat ásít,
vidámabb jóslat kell.

A nyár éget, perzseli a földet,
A napsugár átfesti a zöldet.
A varázs-tó gyöngyöző tükrében
Rőt színek táncolnak esti fényben.

Megjelennek az éj vándorai,
Telihold, rajta felhők árnyai.
 A madarak fekete köntösben,
A Holdfényben vonulnak köröznek.

Mosolygott a földünk, 
takarója virág,
minden ember örült,
illatban a világ.
.
Véres lett a földünk,
ahol bomba robban,
ott most ember körül 
füstfelhő gomoly van.

Ott nincs virágözön
szeretet helyében,
energiák fölött,
hatalom van fényben.

Advent első vasárnapján felsajdul bennem a múlt,
volt jó és rossz, mi rám zúdult.
Emlékszem a meghitt szép napokra,
gyermekeink boldog kacajára,
és a csodálatos szép ünnepvárásra.
Emlékszem a csodára,
mikor szaladtam kitárt karodba,
s te öleltél, csókoltál azon nyomban.
Boldogság önti el ma is a szívemet,

Ím elérkezett idén is hozzánk ma,
Advent első szent vasárnapja.
Adventi koszorúnkat díszíti négy gyertya,
a Béke, a Hit, a Remény
és a szeretet  gyertyája.
Meggyújtjuk az első gyertyát, s ég a lángja,
a béke fényét vigye el szerteszét a világba.
Advent második vasárnapján
a Hit gyertyáján lobban a fény,

Én is meggyújtom gyertyám
Adventi koszorúban, lángja lobban
A Megváltó gyermek ünnepét várva
S a koszorúban felgyúl a fény
Lássátok, aki hittel hisz, még van remény!

Vasárnap délelőtt Pócsra vitt az utam.