Mosolygott a földünk, 
takarója virág,
minden ember örült,
illatban a világ.
.
Véres lett a földünk,
ahol bomba robban,
ott most ember körül 
füstfelhő gomoly van.

Ott nincs virágözön
szeretet helyében,
energiák fölött,
hatalom van fényben.

Advent első vasárnapján felsajdul bennem a múlt,
volt jó és rossz, mi rám zúdult.
Emlékszem a meghitt szép napokra,
gyermekeink boldog kacajára,
és a csodálatos szép ünnepvárásra.
Emlékszem a csodára,
mikor szaladtam kitárt karodba,
s te öleltél, csókoltál azon nyomban.
Boldogság önti el ma is a szívemet,

Ím elérkezett idén is hozzánk ma,
Advent első szent vasárnapja.
Adventi koszorúnkat díszíti négy gyertya,
a Béke, a Hit, a Remény
és a szeretet  gyertyája.
Meggyújtjuk az első gyertyát, s ég a lángja,
a béke fényét vigye el szerteszét a világba.
Advent második vasárnapján
a Hit gyertyáján lobban a fény,

Én is meggyújtom gyertyám
Adventi koszorúban, lángja lobban
A Megváltó gyermek ünnepét várva
S a koszorúban felgyúl a fény
Lássátok, aki hittel hisz, még van remény!

Vasárnap délelőtt Pócsra vitt az utam.

Az őszi napsütés még melengeti
a fák vörös, sárga leveleit,
melyek szép csendben avarszőnyeggé válnak,
s puha paplanként betakarják a tájat.
Már a nap sugarai veszítenek erejükből,
s inkább langyos az őszi napsugár simogatása,
de oly jó élvezni az indián nyár szépségeit.
Lassan, de biztosan jönnek a hűvösebb napok,

Olyan jó, hogy vagy nekem,
nélküled elveszem, üres az életem.
Olyan jó, hogy vagy nekem,
esténként hozzád bújok csendesen,
s Te gyengéden átölelsz.

Lábujjhegyen jön az éji láng,
mely tüzet szít és minket vár.
Olyan jó, hogy vagy nekem,
megvigasztalsz, ha fáj a testem,
letörlöd hulló könnyeimet.

Cseperegve csurran a csacsogó eresz.
Csendesen csivitel a csicsergő csíz.
Csúcsára csúszott fel bennem a csúz,
fáj minden csontom.
Csak a csontkovács csitíthatja
csordultig fájdalommal telt csípőcsontom,
csapzott, csontosodott porcom.
Cserepes szám csendre intem,
csapongó, csalódott a kínszenvedésem.

Valami összetört,
valami szétpattant.
Szétgurult ezer szilánkra.
Hiába akarnánk,
olyan, mint előtte volt, nem lesz soha.
Szétpattant és messzire szállt,
mint a kismadár, ki a kalitkából
végre kijutva, a szabadságra rátalált.
Összetört, apró darabokra hullt,
s szétszóródott szilánkjait hiába próbálnánk

Oly régen elment, kit úgy szerettem,
mindent neki köszönhettem.
Megszakad őérte a szívem,
merre ment, hol keressem?

Mindent tűvé tettem,
de sehol sem lelem.
Itt várom a keresztútnál,
a suttogó nyárfák lábainál.

Nézek, nézek a messzeségbe,
jó lenne látni, hogy felém jönne.
Poros az út, kihalt a táj,
erre már a madár sem jár.

Aranyhidat sző a nap az égen, 
mámorban úszó fodros felhők követik serényen.
Oly szép az ég így alkonyatkor,
még nézni is csodálatos.

Festeni sem lehetne szebbet,
mit ide varázsolt a természet.
Halkan játszik hárfáján a szél,
egy csodás dalt, mi szívünkig, lelkünkig elér.

fáradt a természet, már rég pihenni vágy
ég felé nyújtják kopasz karjukat a fák
álmuk a hótakaró, puha, pihi ágy, 
jeges ágaikat hópelyhek takarják

csend borul már a tájra, nyugovóra tér
zöld ligetről, napról álmodik az erdő
még morran egyet a kis tavon a friss dér
s megkordul a zugokban sok éhes bendő

"Az idő elröppent, de maradt az emlék",
a csendes kis faluba úgy visszamennék,
karommal átölelném a vén diófát,
hűs árnyékában pihennék néhány órát.

Bekukkantanék a rég törött ablakon,
látnám, hogy nagymamám ott ül a pamlagon,
dolgos kezében táncot jár a kötőtű...
a sarokban egy ágas-bogas ágseprű.

November van, késő ősz,
csodálatos színes ruháját felvette
a rét s az erdő.
Erdeinkben van vaddisznó, szarvas és őz,
és sok sok apró vad, 
melyeknek az erdő otthont ad.
Menedéket keresnek, mielőtt jő a tél,
ne fázzanak, ha a hideg ideér.
Már hidegek a hajnalok,
a virágok rég elsárgultak,
szirmaik a földre hulltak,

Kint fúj a viharos szél,
tépi a fákról a megsárgult leveleket,
bentről a meleg szobából nézem 
a lassan szitáló esőcseppeket.
Késő ősz van, így november vége felé haladva,
még egy hét és itt van advent első vasárnapja.
Szalad az idő,
nemrég még szedtük a szőlőt, az almát, a szilvát
és a sok finomság most a kamrában már a télre vár.