Mikor világra jöttél,
nem szóltak üstdobok,
legfeljebb a szoba
lámpája pislogott.

Talán nem is vártak,
nem örültek néked,
nélküled is nehéz,
bús volt már az élet.

Hiába, te sosem
voltál benn a tervben,
cseperedtél mégis,
mint gyomok a kertben.

Nem volt óvoda,
az élet tanított,
egy falusi iskola
formázott, oktatott.

Felnőttél, bár nyúztak,
sodortak az évek,
építettél házat,
család lett a léted.

Jöttek az unokák,
imádtad is mindet,
de tőled mást akart,
legyőzött az élet.

Most itt a sírodnál
emlékszem a napra,
szeretetem lángja
egy koszorú és gyertya.