A platánfák utolsó levelei is lassan földet érnek,
és az őszi eső után a vizes avar furcsa cuppogása jelzi
az ősz elmúlt napjait.
Az élénkítő szél fagyos leheletén érezni,
nemsokára megérkezik a tél.

Levetette lombruháját már az őszi erdő.
Süvít a hideg téli szél, a didergő.
Fázósan bújnak össze a fák,
vacog a hideg télben a táj.

Hajnalra köd száll a völgyekre, 
betakarva mindent,
mint dunyhával édesanyám minket.
Megjött a december faggyal, hideg széllel,
de a java még hátravan, ez csak a kezdet.

Annyi kérdés zsong most a fejemben,
kint ködös tél,
a szél a fákon zenél egy vad rockzenét,
hó helyett eső áztatja 
a sok lehullott falevélkét.

Míg égnek a vágyak és lüktet a szív,
az ész remél és tetemre hív.
Még vívódsz magadban,
tán lesz erőd kitörölni a múltat,
ha a jövő jön, s utat mutat.

Hull a könny és reszket a lélek,
az élettől még mit remélek.
Már csak csend kellene,
béke és nyugalom,
megfáradt testemnek biztos oltalom.

Hajnalodik,
az eső monoton ütemes kopogását
hallani a szürkületi csendben.

Még alszik a város,
s a hajnali csend 
ránktelepedő ködfátyolán át
a kockaköveken megcsillanó
esőcseppek tánca ad ütemes dallamot.

Az eső megállíthatatlanul esik,
nyirkossá téve a város rejtett zugait,
hova a napfény sem jut el soha.

Advent harmadik vasárnapján
örvendezzünk emberek.
Eljött közénk,
megszületett a kisded.

Advent harmadik vasárnapján
Mária is boldog,
gyermekét az ölében tartja
és a széltől is óvja.

Advent harmadik vasárnapján
eljött hozzánk a megváltó,
s szívünket a boldogság járja át.
Advent harmadik vasárnapján

Összeszorult szívvel 
Beszűkül a lélek
Nem veszed észre 
A sok jót és szépet.

Vidáman és lazán 
Felengedve élhetsz
Azonban sosem leled meg
A messzeséget.

Kell lenni célnak
Küzdelmek után sikernek
Örök kudarcokkal
Elvesznek az értékes évek.

Oly sokszor vártam,
hogy megcsörrenjen a telefon,
s egy ismerős hang beleszóljon.
Nem kívántam nagy dolgot,
csak annyit, kérje bocsánatom.
Nem tette meg, hiába vártam,
sebzett szívemmel az égbe szálltam.
Majd itt a földön csigaházam
gyorsan magamra zártam.
Nem engedek be többé senkit soha,
hisz az élet oly sokszor mostoha.

Kint fúj a viharos szél,
tépi a fákról a megsárgult leveleket,
bentről a meleg szobából nézem 
a lassan szitáló esőcseppeket.
Késő ősz van, így november 
vége felé haladva,
még egy hét és itt van 
Advent első vasárnapja.
Szalad az idő,
nemrég még szedtük a szőlőt,
az almát, a szilvát,
s a sok finomság most 

Itt az éjszaka, s én
álmatlanul forgolódok az ágyamban,
hiába számolom a báránykákat.
Kint ezer csillag fénye világít,
s az öreg hold is rám kacsint.
A bárányok, négy vagy tizenhat,
elvétettem a számolásukat.
Nyitom az ajtót és csendre intem őket,
ne annyira bégessenek,
mert sosem alszom így el.
Számolom újra a bárányokat,

Kis karácsony, nagy karácsony,
csengő csilingel fenyőágon.
Kedves hangja messzire száll,
fenyőfák alatt ajándék vár.
Szépen becsomagolva
sorakoznak sorba
és ha csilingel a kicsi csengő,
életre kél a meseerdő.
Gazdára talál sok ajándék,
van itt minden, sok-sok játék.
Szemük csillog az örömtől,

Bódító nyárban lebegtem,
repkedtem fenn önfeledten.
Szellők szárnyán lovagoltam,
virágokra ráhajoltam.
Nektárjuktól részegen,
udvaroltam félszegen.
Pillelánynak szelet csaptam,
én kosarat sose kaptam.

Se nekem, se neked.
Az élet így nem könnyű velem.
Se közel, se távol.
Lehetünk bárhol.
Se élet, se halál.
Ki tudja, mi vár ránk.
Se férfi, se nő.
Eggyé tett a teremtő.
Se öröm, se bánat.
Mind a kettő fájhat.
Se könny, se düh.
Nem vagyunk boldogok tőlük.
Se szenvedés, se fájdalom.
Életünk nem sétagalopp.

Köszönöm kedvesem,
hogy mindig itt voltál mellettem.
Köszönöm,
hogy a bajban számíthattam rád.
Köszönöm,
hogy jóban, rosszban mindig velem voltál.
Köszönöm,
hogy két erős karoddal féltőn óvtál.
Köszönöm
a sok szeretetet, amit nekem adtál.
Köszönöm,
hogy soha el nem hagytál.
Köszönöm,

nem tudtam elaludni az éjszaka
rám zúdult az emlékek fájó hada
hisz újra ott voltam nálad és veled
átéltem megint kínod, szenvedésed

láttam fájdalomtól eltorzult arcod
éreztem, most vívod utolsó harcod
s míg próbáltalak újra éleszteni
belém égett, nem tudom felejteni