Mikor a csend ölel,
és a társad csak önmagad,
mikor gejzírként
tör fel a gondolat,
mikor a távolság
fakó tükör, és
benne a múltad
tündököl, ha a
búzaföld bőröd illata,
ne várj tovább,
indulj haza!
Mikor a múlt vadgesztenye,
és gyermekarcod ragyog benne,
a házak pergő vakolata,
hámló bőröd lenyomata,
járdarepedésben a botlásod,
zivatarban kiáltásod,
patakban a suttogásod,
mikor lelkedben zúg hívó szava,
ne várj tovább,
indulj haza!
Hol a platánok összebújnak,
mások arcában látod arcodat,
ahol van még, aki rád köszön,
és eláraszt az emléközön,
hol ringatott édesanyád,
és átölel sok jóbarát,
ne menj tovább,
itt a hazád.
Otthonod lehet bárhol,
de haza csak ott van,
ahol a szíved dobban,
mikor átlépsz földje kapuján,
hol jó lenni igaznak, jónak,
értékgyöngyöt átadónak,
a szeretetet, mit eddig kaptál,
örömmel adni másoknak tovább.
Megérkeztél.
Ne menj tovább! Itt a hazád!
Isten áldja ezt a hazát!
Bácsalmás, 2024. augusztus 20.
