Kis tisztáson járva, apró csodát láttam,
Két fenyőfa állt ott az őszi napsugárban.
Törzsük egymás felé dőlt vágyakozva,
Szerelmüktől az öreg Hold is elpirulna.

Tűleveleikkel izzón, zölden felragyogtak,
Megsúgták titkukat a fénylő csillagoknak.
Ágaik, mint szerelmes karok összefonódtak,
Gyökereik a föld alatt egymásba gabalyodtak.

Csak álltam ott, s átjárt lelkük boldogsága,
Különös, csodás fényt vetítettek a tisztásra.
Megállt az idő, megszűnt a tér, s égen a nap,
S egy lágy, szívet melengető érzés betakart.