(Ukrán-Orosz háború)

Hát nem volt elég a vírusháború?
Szívetek egymás iránt haraggal dúl
Ismét a magyarok szenvednek ártatlanul
Pedig vétkük, csak származásuk

Kegyetlen az elnyomásuk!
Meg kell tagadni magyarságuk!
S rájuk is zúdul a háború!
Szűnjön meg a kegyetlen háború!
Ne szedje áldozatait!

Égszínkék tenger tükrében
Göndör bárányfelhők úsznak
Bundájuk fehér fényében
Olvadnak a napsugarak

„Árnyainak teraszán ül”,
magányosan, de most is, mint rég,
kincseit önzetlenül átadja,
minden sorával árasztva
méltóságot és gyertyafényt.

Ír tegnapról és ír máról,
szegénységről, veszteségről,
életről, halálról,
ír szépségről és szeretetről,
s őt olvasva mindig érzed, 
lelkét sosem adta másnak, csakis a fénynek.

Megadott idézet
"Hegedülnek szépen, muzsikálnak, jó kedve van az egész világnak."
Népdal Tóth Kálmán szövege 

Kora ősz van, hűvösek a hajnalok, az esték,
visszagondolok a szép nyárra,
amely már csak egy szép emlék.

Szívszorító hangon szól messziről egy hegedű hangja,
mely könnyeket csal megfáradt arcomra.

Hiányzol kedvesem, ha leszáll az éj,
s hideg ágyamban vacog a szenvedély,
megfagyott könnyeim gurulnak szerteszét,
a lelkem elrepült messzire,
már nem vár itt senki sem.
Reszket a vágy, nincs esélye már,
lassan vége a létnek, a remények kiégnek,
elfelejteni nem lehet,
volt szebb, egyszer, régen.
Megfakul az álom,

Remeg a kéz, remeg a fej,
ott az üveg, kortyolni kell,
az éjszaka oly hosszú volt,
nélkülözte az alkoholt.

Úgy látható szenvedése,
kergeti a boltba érte,
alig várja kifizesse,
hamar, gyorsan kivihesse.

Üzlet előtt bontja gyorsan,
sürgetés van minden kortyban,
múljon el a reszketése,
tompítsa az agyat végre.

Az idő markában tart,
folyton siettet és hajt,
pihenőre nem enged,
rohanni kell, mert kerget.

Ha elszállnak az évek,
jól tudják már a vének,
élni is jó lett volna,
de mindig sok volt dolga.

Kellett volna sétálni,
haverokkal mókázni,
kávét inni délelőtt,
húzni tavon evezőt.

Költőtársam sebtiben 
vedd a tollat íziben.
Találd ki a gondolatot,
Mi a másik fejében kavarog.

Vagy nézz a szíve mélyére,
A meggyötört szív rejtekébe.
Nézz jó mélyen bele, 
Lehet meglátod benne a tied.

Jöjj velem !
(Budapesti éveimre emlékezek)

Jöjj velem a gondolat szárnyin!
Budapesten megélt emlékeim
Repülj velem, míg tart az élet
Hosszú utamra visszanézek

Duna parti gesztenyefák
Viráguk bódító illatát
Margitszigeti virágözön
Szökőkút zenélve köszön

Napfény városába,  Szegedre visszatérve!
 (Vincze Ferenc gépészmérnök,tanár)

Szeged városom, elmentem tőled, elhagytalak!
Virágaid elhervadtak
Emlékembe bezártalak
De soha nem feledtem szép arcodat!

Sok év múlt el, idő szaladt
Gondolatom veled maradt
Újra látom szép orcádat
Virágba borult tereidet, utcákat