v 10/02/22
Bíróné Marton V...
Érezted már az őszi napsütést,
mikor az langy melegen simogat,
szívedből édes éles rezdülés
pengeti meg a lélekhúrodat.
"Az ősz szerelme, mint a kósza szél,
hol lágy zene, hol vészes szenvedély,"
s jókedvű játékos varázslatként,
sok falevél forogva hull feléd.
|
p 09/30/22
Bíróné Marton V...
Csillagok az égről Gold Pen-be hulltak,
Ildikó szívedben balzsamként gyúltak.
Augusztus is mosolygós volt neked,
Versírást, olvasást együtt élvezted.
Nélkülük már nem is tudnál meglenni,
Ihletet itt, köztünk imádod lelni.
Nem fontos számodra hányadik leszel,
Szereted tiszta szívből, amit teszel.
|
p 09/30/22
Bíróné Marton V...
"Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,"
Olyan érzéketlen szívem,
Csalódtam, pedig rég hittem,
Hogy örökké tart szerelmünk,
Boldogság lesz a kenyerünk.
Démon bájolta szellemed,
Az életem csak tengetem.
Ma a hold, mikor meglátott,
|
cs 09/29/22
Kovácsné Lívia
Az este leple alatt éj leánya szépen,
halkan beosont a kis szobámba,
arany haja csillogva
csodálatos fényt szórt szét az éjszakába.
Földig érő szép, fehér ruhában,
csillagok fénylő sugarával
beragyogta a szobámat,
két szép szeme rám tekintett,
azon nyomban megigézett.
|
cs 09/29/22
Kovácsné Lívia
Kérlek, szeress kedvesem,
legyek a felkelő napod, az éltető erőd,
a mindened neked.
Kérlek, szeress, ne engedd a kezem el,
legyek frissítő patak, mely oltja szomjadat,
legyek rózsa, mely nyíló kelyhét neked bontja,
legyek ízletes finom falat, mely éhségedet csitítja.
|
S még egy forró csókot röptetsz,
lágyan megsimítod karom,
de már gyakran ejtesz könnyet,
Ó, hogy elhagy? Nem akarom!
Színpompás ruhád felöltöd,
és még táncra perdülsz egyszer,
táncolsz, míg jő a szürke köd,
majd tova ereszt, hisz ismer.
Menned kell, elfogyott erőd,
|
k 09/27/22
Dáma Lovag Erdő...
Búcsúzik az ősz, hull a fának a levele
Szomorú, bús a cinege éneke
Keresgél, kutat a bokrok alján
Őszapó neki is rejteget valamit, talán
Jobb lesz tőle a kedve
Kis cinege, árva kis madárka
Én szomorú vagyok, gondolva az elmúlásra
Hull a könnyem, de senki ne lássa!
|
k 09/27/22
Kovácsné Lívia
Mit ér az élet, ha nincs kivel beszélned,
magányod vermébe esve zokogsz elkeseredve.
Sokszor azt hiszed, vége, nincs az életednek értelme,
nem szeret senki, ki érted tenne valamit,
hogy kihúzzon a gödörből, s hogy a fény felderüljön.
A magány hálója indáival már körbefont,
s hogy mikor fojt meg, nem tudjuk,
még próbálunk szabadulni,
|
k 09/27/22
Kovácsné Lívia
Nézd, kedvesem, feljött a sok csillag az égre,
hisz nekünk égnek,
nekünk s az emberiségnek.
Oly hálátlan e világ,
|
ma ilyen időket élünk...
önzés és nyílt harácsolás
napról napra jobban félünk
ideje, jöjjön változás
nyomorba döntött milliók
nélkülöző sok-sok gyerek
sárba tiport illúziók
egyre sokasodó terhek
romos, roskadó kórházak
alulfizetett személyzet
inkább már csak hullaházak
mit felzabál az enyészet
|
Szeretem a színeket a rozsdálló őszben,
aranytól s barnáig, van benne bőven,
erdő fái lombjaikat elém terítik,
az őszi szeleket már nem szelídítik.
Potyognak a fénylőhéjú gesztenyék,
rugdossák a gyermekek szerteszét,
zsebük tele, jó lesz dísznek egy tálba,
vagy pálcika embernek holnap óvodába.
|
h 09/26/22
Dáma Lovag Erdő...
(Ukrán-Orosz háború)
Hát nem volt elég a vírusháború?
Szívetek egymás iránt haraggal dúl
Ismét a magyarok szenvednek ártatlanul
Pedig vétkük, csak származásuk
Kegyetlen az elnyomásuk!
Meg kell tagadni magyarságuk!
S rájuk is zúdul a háború!
Szűnjön meg a kegyetlen háború!
Ne szedje áldozatait!
|
Égszínkék tenger tükrében
Göndör bárányfelhők úsznak
Bundájuk fehér fényében
Olvadnak a napsugarak
|
Záporeső napsütésben
szép szivárványt fest az égre
szellő szárnya felszárítja
nem marad semmi, állítja.
|
Átsétált az úton egy fekete macska
szerencséje volt, mert senki el nem csapta
kacag, szájában virított egy lóhere
messziről látszott a négy szép zöld levele.
Jó nagyot dobbantott az útszéli porban
s a kéményseprő ölébe pottyant nyomban
kerestem ruhámon gyorsan én egy gombot
|
„Árnyainak teraszán ül”,
magányosan, de most is, mint rég,
kincseit önzetlenül átadja,
minden sorával árasztva
méltóságot és gyertyafényt.
Ír tegnapról és ír máról,
szegénységről, veszteségről,
életről, halálról,
ír szépségről és szeretetről,
s őt olvasva mindig érzed,
lelkét sosem adta másnak, csakis a fénynek.
|
szo 09/24/22
Dáma Lovag Erdő...
Halovány sugárral kel fel a nap
Szőlőtőkék ködpárában úsznak
Sűrű pára lepte el a tájat
Köszön a szőlő a hajnali sugárnak
Napsugár a hegyoldalt színesre festette
Rásimul a pára a szőlőlevélre
Fürdik a napsugárban a szőlő fürtje
Sárga-barna leveleket a dér megcsípte
|
szo 09/24/22
Kovácsné Lívia
Megadott idézet
"Hegedülnek szépen, muzsikálnak, jó kedve van az egész világnak."
Népdal Tóth Kálmán szövege
Kora ősz van, hűvösek a hajnalok, az esték,
visszagondolok a szép nyárra,
amely már csak egy szép emlék.
Szívszorító hangon szól messziről egy hegedű hangja,
mely könnyeket csal megfáradt arcomra.
|
szo 09/24/22
Kovácsné Lívia
Hiányzol kedvesem, ha leszáll az éj,
s hideg ágyamban vacog a szenvedély,
megfagyott könnyeim gurulnak szerteszét,
a lelkem elrepült messzire,
már nem vár itt senki sem.
Reszket a vágy, nincs esélye már,
lassan vége a létnek, a remények kiégnek,
elfelejteni nem lehet,
volt szebb, egyszer, régen.
Megfakul az álom,
|
Remeg a kéz, remeg a fej,
ott az üveg, kortyolni kell,
az éjszaka oly hosszú volt,
nélkülözte az alkoholt.
Úgy látható szenvedése,
kergeti a boltba érte,
alig várja kifizesse,
hamar, gyorsan kivihesse.
Üzlet előtt bontja gyorsan,
sürgetés van minden kortyban,
múljon el a reszketése,
tompítsa az agyat végre.
|