Ha jössz,
én várlak.
Ha ölelsz,
boldogságra lelsz.
Ha csókolsz,
visszacsókollak ezerszer.
Ha adsz,
én is adok szerelmet, valót.
Ha írsz,
én is írok verset
búzavirágról, pipacsról,
szerelemről, boldogságról.
Ha színekbe rejted a gondolatod,
én megfestem a vásznon e szép világot.
Bár izzik a lég,
szívünk remél,
hogy szebb lesz a holnap,
s az örök remény velünk marad.
Hát jöjj, egy szív vár,
a kalitka szétesett,
az idő vasfoga megette,
nem jó már semmire,
szemétre vele.
Sötét az éj,
lüktet a kéj,
csodát ígér,
ez mindent megér,
szerelmes szívünknek menedék az éj.
Feledve mindent, ami sért, ami bánt,
hisz nehéz a lét,
mert oly nagy a tét.
Biztosítani a mindennapi megélhetést,
gyorsul szívverés,
a lüktető vénás erekben pang a vér,
mely éjjelente görcsökkel ébreszt fel,
s ordítva próbálod megnyugtatni
a görcsökbe rándult combod
megkeményedett izmait.
Hát ne várj,
túl rövid az élet már.
Nincs idő,
futnak az évek,
még szép napokat remélek,
de ki tudja, mi lesz,
mit hoz a holnap,
lesz-e holnap,
vagy eltűnik minden,
vajon lesz-e, aki sirat.

2023. július 10.