k 09/20/22
Kovácsné Lívia
Az őszi napsütés még melengeti a fák vörös,
sárga leveleit, melyek szép csendben
az őszi szél ölelésében avarszőnyeggé válnak,
s puha paplanként betakarják a tájat.
Már a nap sugarai is vesztettek erejükből,
s inkább langyos az őszi napsugár simogatása,
de oly jó élvezni az indián nyár szépségeit.
Lassan, de biztosan jönnek a hűvösebb napok,
|
Versek, prózák az oldalon,
szívesen látogatom, olvasom,
életek, öröm, remények,
mind egy dallam, mind egy ének.
Nevek, fényképek és arcok,
írásokban életek, harcok,
elmondanak gondolatokat,
a sírós és boldog napokat.
|
Mint jó diák, elővette a palettát,
s festeni kezdte a tájat,
hol dombokat, hol a fákat,
még utoljára tarkára a bokrétát.
Ecsetét néha-néha a tóba mártja,
letörli forró mosolyát,
helyette komoly arcot vág,
még alkot, munkáját szorgosan folytatja.
|
Olvasom a verseit,
megérint a tartalom,
sorain szemem szalad
a gyönyörű dallamon.
Szépnek lát világokat,
kedvesek a szavai,
benne van törekvése,
és az elért útjai.
Néha lágyan elringat,
máskor viharos, éget,
érzem, ki írta őket,
egy boldog, öreg lélek.
|
Az idő kerekében "Rabszolga" az ember
"Magányos cédrus"-ként tengeti bús életét
De a "Nyári holdfény"-ben éled végtelenszer
S "Elmerengve" keresi holnap ígéretét.
"A dal ereje" segíti életre kelni
"Úttalan utakon" végül majd célhoz érni
"Szárnynélküli angyalok" csábos bűvkörében
Mint "Elhajított kő" remélni öröklétben
|
Személyesen sajnos nem ismerem,
de műveit régóta kedvelem,
évek óta szívesen olvasom,
hisz ő maga a szépirodalom.
Mindenkihez van egy kedves szava,
míg verseinek színe és java
az életről szól, kendőzetlenül,
hű tagunk már rég, rendületlenül.
|
Élednek lassanként az éji manók
Gondűző, álomhozó égi lakók
Bekapcsolják ezer lámpásuk fényét
Onnan kívánnak nyugodalmas jó éjt
|
h 09/19/22
Dáma Lovag Erdő...
Van nekem több költőtársam
Írásukat csak csodáltam
Az egyik szép Erdélyt bemutatja
A másik a Hortobágy őrangyala
Harmadik jó újságíró
Tanulni tőle jó!
Balatoni táj bemutató
Mindegyiknek szíve tiszta
Szép magyar tájak dalnoka
S ha hazánkat bánat éri
Verseikben megéneklik.
|
Ó, drága társak, jó barátok!
Szeretettel gondolok rátok!
S ha néhány sorom olvassátok!
Körül vesznek majd jó hatások!
Különbözőek vagyunk, mások,
mégis összekötnek írások!
Elétek őszintén kiállok,
mindig barátságot kínálok!
Olykor rokonlelket találok,
|
v 09/18/22
Kovácsné Lívia
Éjjel beosont az ősz kertembe, s reggelre
villámgyorsan ecsetjével átfestette
gyönyörű varázslatos őszi színekre.
A sárga, a vörös, a barna,
itt-ott kevés zölddel tarkítva.
Csodálatos színorgia,
a természet varázsolta.
"Itt van az ősz, itt van újra,
s szép, mint mindig énnekem..."
Én az őszi színeket is nagyon szeretem.
|
v 09/18/22
Kovácsné Lívia
Hegyek ormán, erdő szélén
tölgyfa ruhám őszi színben pompázik,
megcsodálja nyuszi, mókus, sünike,
dicsérik is, milyen szép
őszi ruhát vettem fel.
Sárga, piros, rozsdabarna
díszítik a ruhámat,
a megérett makkjaimat
mókuska viszi az odujába.
|
szo 09/17/22
Kovácsné Lívia
"A nagy diófa alatt kicsi ház,
lombját rázza a nagy szüreti láz"
Kell a sok finom dió,
az íze most csuda jó.
|
szo 09/17/22
Kovácsné Lívia
"Itt az ősz! Itt az ősz!
Szőlőhegyen jár a csősz,"
Megérett a finom szőlő, mézédes az íze,
itt van már a szüret ideje.
Teli puttonyos legénnyel a szőlőhegy,
száll a vidám ének,
leányok gyorsan szedik
az érett, édes szőlőfürtöket.
|
Szeretem a könyvek illatát,
az újat, ha nyomdából jött,
a régit, sokszor forgatottat,
aminek borítója megtörött.
Kinyitnak sok száz ajtót, kaput,
új világot hoznak, regélnek,
szórakoztatnak, megsiratnak,
és annyi mindenről mesélnek.
|
szo 09/17/22
Lénárd József
Itt a nagy köveket, amott az árnyékokat
kerülgetik a bogarak. Futrinkák bújócskáznak,
s közben azt keresik, hol lakjanak.
Az ősz jele van itt. A szellő már susog,
a fák mocorognak, rázogatják a lombot.
A Tettyei romokon átsuhan a fényben
a délutáni szél, virágterítéken lépdel
s itt-ott kutat. Még látom a kopott padokat.
|
Ha beteg a lélek, gyengül a test,
a fájdalom néha el nem ereszt,
fakul a bőr és görbül a hát,
végsőkig gyötri fekete árny.
Szomorú szem, sírós a hang,
kondul a végső lélekharang,
csontja kilátszik, keze remeg,
lassan csukódnak homályos szemek.
|
Sok száz éves régi lépcső,
kőből rakott, moha lepte,
ha az erdő be nem növi,
ott is marad mindörökre.
Koptatták saruk, bakancsok,
mosolyogva és örömmel,
vagy éppen a fájdalomtól,
kapaszkodva tíz körömmel.
Lógó orral búslakodva,
tiszta szívvel, nagy boldogan,
megszámlálni már nem lehet,
de benne van a nyomokban.
|
csak ketten ültek a padon
kéz a kézben, szeretetben
néma bánat az ajkakon
néhány könnycsepp a szemekben
már kilencven felett jártak
átéltek sok veszteséget
arcukon mély barázdákat
szántott hosszú, kemény élet
s most gyermekeik sírjánál
nap mint nap megpihenni jó
a rég megkopott fejfánál
kismadár dalol, egy rigó
|
sze 09/14/22
Kovácsné Lívia
Ó a képzelet varázslata,
szerelem játéka,
a teremtés csodája a Nő.
Ősi katlan, asszonyöl,
beleveszni mily gyönyör,
benne a szerelem tüze,
a virágok mézédes nektárja,
álmaid álma.
Dús keble édes manna,
ölelni, csókolni, szépségében elmerülni,
vágyaidat újra
és újra élni, ez a szíved vágya.
|
sze 09/14/22
Kovácsné Lívia
Hiába minden, most már itt az ősz,
s fákról lassan az utolsó őszi színekre festett falevél
is elengedi a fa ágát,
s egy lenge kacér szellő fuvallatára
szépen, csendesen lelibben
az avarszőnyeggel borított földre.
|