Szívemből szól az én dalom,
mindenemet, kedvesem, neked adom!
Tiéd a dal, a líra, a rajz, mit ceruzával neked rajzoltam,
a vászon, mit ecsetemmel festettem rajta,
minden, mit a szívemben irántad érzek!

Néha úgy érzem, hiába minden igyekezetem,
észre sem veszel, a lelkem fáj, de nem kiabál,
mindent magába zár.

tengeri kagylók
oly picik, nincsen hangjuk
mégis, - mit hallok?

gondolatomba
fészkelt minden szép szavad
dalolni kezdett

apró szárnycsapás
csak egy tűnő pillangó
emlékidéző

a talpam alatt
tenger arany homokja
léptedbe lépek

2022. június 9.

Volt egy piros esernyőm
szerelmemtől kaptam
ezért aztán mindenhova
magammal hurcoltam.

Kitotyog a térre a Pápa, most Ferenc,
nyomában sompolyog pár száz felkent kegyenc,
a járda szélén egy öreg koldusasszony
nyomorban kuporog, vonaglik, mint lasszón
a vadló, akit a sorsa rég kivetett,
hogy átlépjen rajta a közöny-körmenet,
gránit alapokon imbolyog a szentszék,
magába mereszti vak, hályogos szemét,

Felfordulás, fejetlenség,
jellemző most világunkra,
kuszaság és rendetlenség,
hol van most a világ ura?

Átlátni ezt lehetetlen,
igazságuk el van rejtve,
az ember oly tehetetlen,
maradna, vagy messze menne.

Teremthetnél Uram békét,
rendet e kerek világban,
a fájdalmas évek végét
oly sokan kérik imákban.

Dühösen harsog
az égi hangversenyterem,
megvadult hullám
csapong a szirteken,
árnyékok cikáznak
magányos tereken,
közel a vihar. Egyedül figyelem.

Keress meg, lépj közel,
s ha távolodom,
ne engedj sodródni
messze a hullámokon,
inkább ölelj magadhoz, mikor szorít az éj,
és kiáltsd a szívembe:
Itt vagyok, ne félj!

A szépségtől fogant nyári éjeken
holt csillagmáglyák fényénél virrasztok,
ünnepli magát a szürke, megszokott,
kihalt az utca, mégis mily eleven.

Ilyenkor kerekem bőszen tekerem,
az öreg pedál lábam alatt kattog,
hajlongva köszönnek balzsam-illatok,
otthon már vár rám szirom-kerevetem.

Egyszer megírom utolsó versemet,
bezárom könyvemet és a lelkemet,
többé már nem mondom el senkinek,
szám néma lesz és jéghideg.

Leteszem tollam, vagy messze hajítom,
mit akartam, rajta van hófehér papíron,
kiírtam magamból minden rímemet,
bánatot, örömet, szörnyet és rémeket.

Nagyapád ott fenn,
néked dalol gyermekem,
angyalok nézik.

Boldog angyalok,
csillagokkal kacagók,
szeretik dalát.

Aludj el szépen,
szóljon csöpp szívedben az
altató ének ..

2021. nyár

Szíven lőtt fecske
megsebzetten is dalol
zuhan a mélybe

énekét hallod
mert szereted őt – aki
lőtt, már messze jár

őrizd szívedben
a fecske hattyúdalát
szerelemről szól

2022. 06. 30.

Néha úgy szólsz, hogy
szívemben táncot járnak
a szógyermekek

Néha úgy szólsz, hogy
sorba kell állítanom
katonáimat

Néha úgy szólsz, hogy
bársony takaró öleli
megtört vállamat

Néha úgy szólsz, hogy
szavaidból csillagpor
hullik ölembe

Néha úgy szólsz, hogy
hazug róka szalad el
a kerted alatt

Szabadnak születtél,
de összekötve kezed,
megmondják merre mész,
hol is van a helyed.

Leveszik, dolgozhatsz,
kicsit jöhetsz-mehetsz,
de majd egy újat kapsz,
régi rozsdás helyett.

Nézik az életed,
mennyire vagy hasznos,
hozod a terveket,
nem nyomnak a falhoz.

Törtem már félbe, keresztbe és hosszába,
tapostak lelkembe, döngöltek a sárba,
hittem hízelgőnek, mézes-mázas szónak,
süllyedt is velem pár elkorhadt csónak.

Rózsaszín felhők nem kísérték utamat,
csak a szél borzolta kócosra hajamat,
fejemet nagy ritkán megsimogatták,
életem vitorláját kifordították.