A tetőn hangos kopogás,
fekete varjú dolgozik,
csőrével diót töröget,
lábával abba kapaszkodik.

Folyton hangzik károgása,
hírül adja szerencséjét,
dicsőíti önmagának
zsákmányszerző tehetségét.

Kár volt oly nagy hanggal lenni,
jöttek mások, megzavarták,
mellette a ház tetejét
egyre többen elfoglalták.

minden szomjazik
összesodort levelek
vízért epednek

ezüst madarak
szeme víz után kutat
szárnyuk szikrát vet

forró kékségben
reszket, élni akar, - de
felolvad a nyár

elepedek már
adj hát vizet, életet
szomjazik a szám

színtelen égben
nem hallik suttogásom
szomjan hal szívem

2022. július 28.

Függönnyel játszik,
Hopp, besurrant szobámba
Huncut ma a szél

Arcom simítja
Szememre csókokat hint
Ébresztget lágyan

Aranyra festi
rózsafelhők taraját
a felkelő Nap

Szívem muzsikál
Még lelkem is mosolyog
Láttam a hajnalt

2022. augusztus 6.,

Már alkonyodik
Narancsfürdőt vesz a nap
Felhőkbe bújik

Forró szél támadt
Kócolja hajam, ölel
Búcsúzik a nyár

Kéklik a sötét
Gyertyát gyújtok fényeset
Mesédre várok

Tücsök muzsikál
Hulló csillag int felém
Nyári finálé

2022. augusztus 5.

Csónakom ring a vízen,
lehunyva a két szemem,
kedvesem sóhajom hozzád száll,
bár nem tudom, a vitorlásod most merre jár.

Szívem hárfahúrjairól egy halk melódia száll a végtelenbe,
talán megérzi az, akinek halkan suttogva suhan e dal az éterbe.

Mindenki tart valahova,
még ha nem is tudja hova,
lehet nem is ér majd oda,
összerogyik öreg lova.

Mindenki valahova tart,
bár néha magas az a part,
sokkal tovább tart a harc,
a cél messze, mint a Mars.

Valahova tart mindenki,
bár terhét is kell cipelni,
soha nem ér rá pihenni,
mert nem tudja letenni.

575575

Hát  elmúlt pár év és újra úton leszek
Nyolcvannegyedik évet elhagyom.
Felelős ég hajt, s vajon mit kell még tennem, 

hogy a hatalom, amit rám mért, megtudjam.
Mást anélkül is cselekszem, csábít 
a hogyan. Meddig élek, s lám itt  az Isten.

575575
Most mozdulatlan. Látod a víz tükrében
a csöndet? Hosszan eltűnő árnyék
vagyok. Kereslek. Itt-ott egy madár rebben

árulkodóan. Kivár, ahogy én Téged.
"Hosszú, forró nyár", fázom emlékét.
/Elvágták a telefon új vezetékét?/

Körülöttünk a világ
vajon mennyire valós?
Az ember szeme mit lát,
igaz, vagy netán csalós?

Függöny lóg-e előttünk,
mely takarja az igazt,
hogy ne pillanthass mögé,
rút káprázattal riaszt.

Sejtetni engedi néha,
véletlen beragyog a nap,
mintha eltűnnének
a magas kőfalak.

Az álmom felszabadít napjaimból.
Várom az estét, hogy vele lehessek.
Érzem, csukódik a szem, zsibbad a kar,
csak épp, hogy betakarta testem.
A gondolatok messzire visznek.
Zúgó tenger morajlását hallgatom.
Kereslek fent és víz alatt.
s átölel minden hatalom.
Nagy fájdalmakkal küzdök.
Kezem mozdulása akad.

Ártatlanul lettem életre ítélve...

Még melegen izzik a nyári nap sugara,
szikrázó fénye a tájat beborítja.
Szívem tele szerelemmel,
hisz téged oly nagyon várlak,
én édes, sosem látott kedvesem.

Régóta várlak,
álmaimban oly sokszor látlak,
remélem, eljössz,  s örökre itt maradsz velem,
ebben reménykedem.

Nekem a Balaton a Magyar tenger,
ha látom, szívemben egy vidám dal új életre kel.
Hullámok hátán fehér vitorlák szállnak, mint a sirályok,
s a lágy nyári szellő fuvallatai segítik őket útjukon!
Oly gyönyörű, oly szép, oly csodás ez a vidék,
nézni a hullámok hátán lágyan tovasikló hófehér vitorlák sokaságát,
kortyolgatni a Badacsony mézédes borát.

Hajnali fényben ragyog a nap,
szétszórva tüzes sugarakat,
gyémántként csillogó fényeit,
csodaszép aranyló színeit.

Víz, mi kiolthatná erejét,
tartja neki híven tenyerét,
mert vele együtt lesz oly csodás
a szikrázó, bűvös csacsogás.