Hiába minden, elfogyott a reményem.
Szerelmem lángja hiába ég,
nem figyelsz rám,
pedig mellettem élsz.
Hideg szobor lettél,
kinek nincs vágya már,
érzem a könnyem,
az arcomon pereg le már. 
Próbáltam hinni, hogy a holnap jobb lesz,
megérzed, mit a szívem üzen,
de rám néztél oly hidegen,
tudtam, vége mindennek!
Élünk egymás mellett, mint két barát,
kit összeköt a múlt, mi oly szép volt.
Nehéz a szívem, nem érti ezt,
miért e kínszenvedés,
ez a jéghideg érzés.
Ha rám nézel, megfagy a víz,
hideg tekinteted megrémiszt.
Nem várok csodát, de szeretetet,
kedves ölelést vártam,
már semmi nincs,
csak kiégett, üres vágyak.
Lelkem ordítva vérzik,
hitem megrogyott,
mondd, Istenem,
megnyugvást hol kapok.
Keresztem így is tovább viszem,
ezt kaptam, ezt kell tennem.
Töviskoszorú a fejemen,
szívem átdöfve, megalázva vérzik,
enyhe nincs, esélye sincs,
így kell élni , nincs már mit remélni.