Domboldalon kutyusával,
Mónika ül barátsággal,
modellje gyermekdivatnak,
fején csodás masnis kalap.

Azért nagy a karimája,
naptól félti anyukája,
blúza buggyos  ujjú, pöttyös,
kék nadrágja trapéz, öblös.

Benne olyan könnyen mozog,
libben-lobban, sosem szoros,
zöld pázsiton kék virág van,
eltelik az illatával.

Margitnak névnapján,
mikor a nap felkel,
lent a kertek alján
búsan elmerengek.

Manci barátnőmnek
szedek gyöngyvirágot,
kinn a temetőben
csakis hozzá vágyom.

Hű volt és szeretett,
egészen a sírig,
törölgetem szemem.
Hiányolom mindig.

Véle temetődtek
iskolás éveim,
titokba kötözve
közös emlékeink.

Csermely vagyok erdő mélyén,
apró fuvallat a légben,
porszem a sivatag szélén,
hópihe a kéklő égben.

Patak vagyok, folyó leszek,
szellő és tavaszi szél,
építek egy magas hegyet,
hóból seprűkezű testvért.

Mára csendes tóvá váltam,
lengedező langy fuvallat,
homokórába zártam
minden hitet és nyugalmat.

Ne vágjátok le szárnyaim,
szállni akarok, repülni,
tavaszi széllel az égen
csillagokat kerülni.

Ne vágjátok le szárnyaim,
nélkülük mi lesz velem,
lábam sárba ragad,
alattam mély a verem.

Ne vágjátok le szárnyaim,
mert elhallgat énekem,
megnémul a szám,
megbénul két kezem.

fodrozódó hullámok hátán
ringatózunk ketten csendesen
míg szemben, a kiálló sziklán
egy sirálypár vijjog élesen

násztáncát járja, vagy tán éhes
les jó falatra kövér halat
a választék bizony bőséges
jól megtömheti begyet, hasat

"Itt születtem én ezen a tájon"
a csodás Magyarországon.
Messze nézek a határba, hol látszik a horizont,
s gyönyörködök a fantasztikus látványban,
mit a róna nyújt.

Szeretve szép az élet,
s oly jó, ha szeretnek, s ha szerethetek.
Ha van, aki tiszta szívből szeret,
féltőn átölel, minden gondolata a tied.
Megéltünk már sok-sok évet együtt,
jót és rosszat is átéltünk,
a rosszat elfeledjük,
a jóra szívesen emlékezünk.
A szerelem szeretetté szelídült,
de "én nem fáradok el szeretni téged",

Megkérem én az egek urát,
intse meg a rossz fiát,
ne legyen sehol járvány,
betegség, háború,
egészségre, békére vágyik mindenki, aki jó. 

Rosszat álmodtam az éjjel,
rohantam űzve, mint a megsebzett vad,
árkon, bokron, réten.
Leizzadt a testem, szívem zihálva kalapált,
lábam a talajon reszketve állt.

Riadtan ébredtem, még csak derengett a hajnal,
a bíborpiros ég alját is épp,
hogy homályosan láttam.

Éget a Nap… csak vánszorog a lét…
Hirtelen szél támad, sejtelmesen…
Azt hiszed, ismersz… Szerintem tévedés.
A változás állandó természetem.

Épp úgy, mint te, a Végtelenből jövök,
tapasztalás révén megismerem magam;
átélek veled múltat, jelent, jövőt,
néha áld, néha karcol kimondott szavam.

Piros pettyes csodás kalap, fehér gallér,
de kelleti magát ez a gomba legény.

 Szedjél most le kis kosaradba,
finom pörkölt leszek majd vacsorára.

Jaj annak, ki leszedi, kosarába beteszi!
Légyölő galóca a neve, mérgező neki mindene.

Kérlek, hagyd a bokor alján, ne szedd le,
ne is fogd meg a kezeddel se!

Sünike az én barátom,
szereti az egész családom.
Nagyon hasznos kis állatka,
sok káros rovar a tápláléka.

Ha eljön az este,
vadászni megy éjjelente.
Kukac, bogár reszkessetek,
a kis sünike indul estebédet keresgetve. 

Nap mint nap döntenek,
mi a jó, mit lehet,
lehet-e valamid,
lehetünk valakik?

Helyettünk sorsunkról,
munkánkról, dolgunkról,
mit ehetsz, mit tehetsz,
meddig és hol lehetsz.

Döntenek pénzünkről,
a saját létünkről,
egész világunkról,
és minden álmunkról.