Ránk simul a csend puhán és szelíden,
kezedet keresi már megvénült kezem.
Érzem rezdülését sok múltbeli szépnek,
míg átsuhan fölöttünk halkan az élet.

Nevetésed ott cseng az éji magányban,
csókod ízét érzem még itt a számban.
Ölelem a szíved, körülvesz a semmi,
emlékeim hálójában próbállak keresni.

A Tejúton kutatlak nagy űrbéli csendben,
kihűlt meleged őrzöm az ölemben.
Elraktam mosolyod jó mélyen magamba,
nevedet kiáltom ebbe a zajos világba.

Lelkem hűs csendjében ölelésed várom,
lesz-e valósággá a sok szerelmes álom?
És ha egyszer mégis véget ér az élet,
tudd, hogy ott is csak téged szeretlek!