Ezer perc hullt a semmibe,
gondolattalanul, némán,
emlékporszemeket törölgetek
a délutánban mélán.

Elmém sötét zsákjának mélyén,
a pillanat lassú táncában
fejtegetem a lét gombolyagját,
időtlen fogságában.

Kapaszkodom görcsös ágakba,
majd jégen csúszik kezem,
próbálom mindet megfogni,
de sehol nem lelem.

Kérdezném a múló időt,
hol tartja régi perceit,
ha visszaforgathatnám,
vajon az mit segít?

A csendből sürgető hangok
kapaszkodnak át mocsarán,
a jelen hangos percei
eveznek a múlt ravatalán.

Otthagytam emlékeim
az álmok sétálóutcáján,
ha visszatérek, megtalálom
szétmálló, lyukas bársonyán.