Koldusod vagyok, pedig királyod lehetnék,
És te királynőm nekem, az egyetlenegy,
Most a morzsákat szedem, mit elhullajtott az ég,
Pedig lehetnék tenéked hű szerelmesed.

Vagy udvari bolond trónod zsámolyánál,
S te nevetnél rajtam, mert hát a dolgom ez,
Bolondabbnak lenni bolond álmaimnál,
Szívembe vésni éjente suttogott neved,

Lehetnék lovagod, ki csatába indul érted
Meghalni is, ha úgy adja azt a sors,
Sosem tudod meg, mennyire szeretlek,
Az én világom már réges-rég halott,

De csak egy szürke kis bohóc vagyok
A világnak itt e piciny kis szegletén,
Lopom csak mosolyod, de csak, ha hagyod,
Nevess csak, de belőled nekem sosem elég.