Ballag az ősz ködöt, hűvöst hozva reggel,
fákon halványan rozsdálló levelekkel.
Harmatos pókháló csillogása fűben,
csend, béke, nyugalom kezdődik az őszben.

Hajamba levél hull a rozsdálló fáról,
a forróság már csak emlék lett a nyárból,
még jólesően simogat az őszi nap,
melegíti, ha felé tartom arcomat.

A nap, ahogy a dombok mögé szökkent,
Úgy hallgattak a rozsdásodott bokrok.
Foltjaikkal takarták a földet.
Egy-egy sugár még lemaradt s dalolt

a víz tükrén, vibráló fénycsíkot.
Messze daruk, mozdulatlan gémek.
Ott az új, itt még a régi sikolt.
Kétkerekű ásítását nézem,

(Szeptember 1.)

Kinyílt az iskola kapuja
Vár az öröm, vár a csoda
Kicsi s nagy diák alig várta
Új reményekkel menjen az iskolába

Betűt tanul, lesz sok új barátja
Számolni, olvasni nagyon jó
Megmutatja.
Ő lesz a legjobb tanuló!

575575
Csak lassan megyek. Hosszú az út, utolér 
árnyékom. Messzi ahová megyek 
születésnapomon még földi rab vagyok.

Feltétlen fontos együttes beszélgetés. 
Pontosan készen állok, az időt 
tanulom s belebotlok, ha nem vigyázok.

Éjszaka született. A márciusi égre
a tavasz épphogy felírta képeit.
Az Esthajnalcsillag a magasból lenézve
az újszülöttre szórta hívó fényeit.

Éjszaka született, csendes volt minden,
csak ő kiáltotta éjbe bánatát.
Ide álmodta őt létre az Isten,
el kellett hagynia égi otthonát.

A tikkadt nyár végén
fogy a nap melege,
még rajt' a táj képén
a forró nyár leple.

A folyóvíz apadt,
partján homokbucka,
száraz a nád alja,
víz nélkül oly furcsa.

Fáknak levelei
már perdülten lengnek,
foltokban színei
nyűtt képet festenek.

Felégették a világot,
eltaposták a virágot,
fekete lett minden zöld,
tüzes pokol lett a föld.

Véget értek a harcok,
nem maradtak arcok,
csak égett csontvázak,
ott, ahol bombáztak.

Ha kialszanak a tüzek,
kihajtanak a rügyek,
tán minden újra éled,
kezdődik egy újabb élet.

A sok virágszálat
nem ültette senki,
mégis alig vártam,
hogy lehessen szedni.

Szép volt e pillanat,
langyos szél simogat,
ölelt napsugara,
nagyon boldog voltam..

Margaréták szépek
úgy hajlongtak felém,
szakíts engem, kérlek,
örülni szeretnénk.

Szép unokahúgom, szeretett Évike,
Kialudt örökre a lángoló szíved.
Szomorú az enyém, nem békíti semmi,
De oly sok a virág, nem foglak feledni.

Otthagytad otthonod, a terasz szépeit,
Ágacska harmattal hullatja könnyeit.
Bordó petúniák az illatot küldik,
Gyászoló lelkem a halotti tort üli.

Öt apró kis lélek
nyaral nyáron velem.
Lelkemmel vezérelt
festő ecsetemben.

Ha virágot festek,
a szirmokba bújnak,
mire készen leszek,
mosollyal virulnak.

Zümmögő méhecske
beporozza szépen,
majd élvezik velem
kedvenc lépes mézem.

Hol vannak a gyöngyharmatos reggelek,
hol van a varázslatos, szép pirkadat,
az idő már régen eljárt felettem,
a sok álom már csak álmodás maradt.

A lét enged fojtó szorításából,
messze tűnnek baráti kapcsolatok,
már nem kérek a régi szabadságból,
hűlnek a szenvedélyes gondolatok.

A drótokon ezer billegő kottafej,
vidáman fecsegve, készülve az útra,
már szédíti őket a távoli delej,
hallgat a vekkerem, bennem órák odva,

fényekben fürdetett gén-kódolt térképek
az övék, északon árnyak civakodnak,
ezen a féltekén szerényebbet lépek,
meleget koldulunk a téli napoknak.

Tegnap még hirdettétek
Nagy hangon közöltétek
A Földnek napja van
Vigyázzunk rá mindannyian!

De pusztába kiáltó szó
Hangoskodó, hiába való szó
Ha tett nem követi
S mindenki csak legyint neki

Pusztul a fa ága
Fagyöngy lesz a virága
Leveleire vörös por ül
Korom és füst szétterül

Jó barátok összejöttünk,
Dóri, Karcsi áll előttünk.
Ünnepélyes esküt tesznek,
Jóban-rosszban együtt lesznek.

Karikagyűrű úgy ragyog,
Fényesen, mint a csillagok.
A lelkük oly tiszta fehér,
Menyasszony ruhával felér.

Szívszerelmük vörös lángja,
A csokor sok  piros szála.
A bájos ajkuk  mosollyal
Boldogító igent mondja.

Asztalomon nyári naplóm,
nagyon kedves bizalmasom.
Beírtakról oly mód hallgat,
zárja egy kis csinos lakat.

Lepréselve őrzi lapja,
rózsát is, mit tőled kaptam,
nagypapa lettél azóta,
mindent beírtam naplómba.

Mára egyedül maradtam,
téged mennybe vitt egy angyal,
nagy a változás köröttem,
bánatokban, örömökben.

Aranyló szőlőszemek
napsugárban fürdenek,
döngicsélő méhek között
gyűjtik édességüket.

Szüretre készül a gazda,
szőlőjét kóstolgatja,
jó termés érzésével
pincéjét takarítja.

Lefesti a hordókat,
élezi az ollókat,
olajozza a nyikorgót,
prést és a bogyózót.