A hetes buszra szálltál,
te húsz voltál, én huszonegy.
Mellém ültél, rám mosolyogtál,
lényeddel örök szerelmet adtál.
Beszéltél anyádról, ki otthon beteg,
nem tudják mi baja, az Isten áldja meg.
Reméled, a gyógyszerek majd segítenek,
ha meghalna, hát összetörne a szíved.
Apád, bár néha dolgozik, de inkább csak iszik,
pedig nagy szerelem volt az övék,
erre mindkettő esküszik.
Az öcséd megfertőzte a drog,
elvonón van, hát így telnek a napok.
Te dolgozol, hogy jusson erre-arra,
pedig tanulni akartál, anyád is ezt akarta.
Hallgattalak, közben néztem gyönyörű szemed,
mondtam, hogy még találkozni szeretnék veled.
Azt mondtad, nincs még telefonod,
de holnap az Őrsön várod kettőkor a buszod.
Oké, mondtam, és mielőtt leszálltál,
még megsimogattam a hajad.
Másnap ott voltam, és mindenhol kerestelek,
Istenem, de nagyon szerettelek.
Emlékeimben mindig téged látlak,
de tudom, meg nem talállak.
Egy újságban jött a hír,
majd belehaltam. egy parkban találtak meg, de már
csak holtan.
Verset írtam neked, mondtad, szereted.
Akkor húsz voltál, én huszonegy.