Tudod, én magammal úgy elvagyok,
Belém gyűrődtek a réges-rég tegnapok,
Nem tervezem már az éveket,
Csak a most fontos, ez az egyetlen egy.

Azért kérdezd meg néha, hogy vagyok,
És én majd neked örömmel válaszolok,
Elmondom majd, hogy nem fáj már semmi,
Ócska hazugságom majd ne akard észrevenni.

A bort, amit hoztál, töltsd két pohárba,
Aztán lassan, iszogatva, nézzünk majd egymásra,
Ugye, látod szememben a büszkeséget,
Az örömöt, és azt, hogy még mindig élek.

A verseket, mit írtam, majd olvasd néha-néha,
Bár lehet, hogy neked ez csak olyan irka-firka,
De nekem benne van a szívem és a lelkem,
Ez maradt belőlem, ez az összes kincsem.

Magad után majd zárd szorosra az ajtót,
kint már hűvös van, hát ez az ősz is eljött,
A jövőm ott vár a hideg égi csillagokba`,
Emlékem szívedben őrizd, s ne hagyj magamra.