/Aratás napján/

Ősi földünk szélén
Pipitércsokrot szedtem,
Búzatábla ringott,
Örült a lelkem.
Egy fekete pöttyös lepke
Repült csokromra, kezemre,
Üzenetet hozott, vagy vitte,
Sosem találtam még ilyen lepkére.

Búzatábla is alacsonyan hajlott,
Régi idők nyarán más volt a világ.
A gondolat is elszomorított
Sarlós Boldogasszony napján.
Aratni indult Édesapám.

Marokszedőnek néha
Ott voltam a jobbján,
S gyűlt a kéve, szúrós volt a tarló,
„Vigyázz kislányom, éles a sarló”.

De én markot szedtem nevetve,
Sarkában voltam, fürgén követve.
Sokasodtak a kévék, gyűltek keresztbe,
Számolgattam, ez bizony kilenc kéve!

Mire ránk köszönt az este,
Fáradt tagjainkat már a napsugár sem leste.
Elszállt csokromról a fekete pettyes lepke,
Emlék gondolataim kileste.

Más már itt a búzatábla, alacsony a szára,
Másképp ring, s nem is látni, ki kaszálja.
Nem tudni, magyar-e, vagy idegené a tábla.
Fekete pettyes lepke, hova szálltál?
Gondolataimmal te messze jártál!

Mert ilyen lepkét és világot én nem láttam!
Mikor Sarlós Boldogasszony napján,
Ősi földünk árokpartján álltam,
Búzatáblát s lepkét megcsodáltam.

Mosonmagyaróvár, 2013. július 4.