Érzed a felkelő Napnak éltető langy melegét?
Látod a harmatcsepp gyémánt gyöngyszemét?
A mézszínű hajnal lassan búgó reggelt kacsint,
Szemed a szemembe parázs szerelmet hint.

Mint kőszobor, hol benne van minden pillanat,
Úgy őrzöm, mi a múltból bennem itt maradt,
Mert hát elmúlik minden, elhervad az idő,
Elveszni vétek, de elporladunk, mint a kő.

Ugye érzed még kezemnek puha melegét,
Látod szemem szerelmes vágyó tekintetét,
Simítsd meg kezeddel őszülő homlokom,
És én megrészegülve ezt örökké hagyom.