Ölelj, mikor mások már nem ölelnek,
Adj melegséget jéggé vált szívemnek,
És mikor a nap az ég tetejére hágott,
Váltsd meg nekem e jeges, csúf világot!

Szólj hozzám, mikor már nem teszi ezt senki,
Tudjam a némaságot oly hamar feledni,
Tövisként szúr a sok rám ruházott átok,
Pedig léteim során mind vigyáztam rátok.

Szeress, mikor mások már nem szeretnek,
Adj mindent magadból, de legalább egy csöppet,
És mikor örök éj borul e lebutult, csúf világra,
Te legyél sötétségemben a fényt sugárzó lámpa.